5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ennyi volt, hazatért Palik László családja

Ennyi volt, hazatért Palik László családja
sv
Szerző
sv
Létrehozva2019. 03. 04. 08:50

Hat nap együtt töltött idõ után el kellett búcsúznia szeretteitõl.

Két hónap után végre újra magához ölelhette családját Palik László. A műsorvezetővel hat napot töltöttek együtt fiai és felesége, ebbe az időbe pedig próbáltak minden programot belezsúfolni. Az Exatlon házigazdája a %Ripost%-nak beszámolt élményeiről, és azt is elárulta, miként búcsúzott szeretteitől vasárnap.

"Ez a találkozás már nagyon kellet mindannyiunknak. Úgy érzem, hogy miután vasárnap elutaztak, az egész családnak sikerült elég muníciót gyűjteni, hogy az kitartson ennek a forgatási periódusnak a végéig" - kezdte lapunknak Palik, majd hozzátette az utolsó pillanatig nem akart arra gondolni, hogy vasárnap hazautazik a családja. Minden percet kiélveztek, és a búcsú pillanatában sem szomorkodtak, hanem örültek az együtt töltött időnek.

A hat nap alatt egyetlen forgatási szünete volt a műsorvezetőnek, erre pedig kész tervet állítottak fel Anikóval.

 "A hosszú utazás ellenére nem voltak hajlandók otthon maradni és pihenni.

Majd jött az ominózus pihenőnapom, a kedd, és ott lehetett érezni, hogy most kéne egy kicsi pihenés.

Szóval végül is elvittem őket néhány pályára, amelyek a kedvenceim, és kíváncsiak voltak rá, hogy milyen az, amikor futkározhatnak ott kedvük szerint. Jó móka volt!" - mesélt kalandjukról Palik.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

(@laszlo.palik) által megosztott bejegyzés,

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.