Létrehozva: 2018.12.06.

Gregor Bernadett feltárta magányának az okát

A színésznõ az elmúlt évtizedek alatt számos alkalommal tett pontot komoly párkapcsolat, sõt házasság végére.

Legutóbb éppen pár hónapja derült ki, hogy újra egyedül maradt.

Az, hogy kik és milyenek a szüleink, milyenek a gyerekeink, adott dolog, nem lehet rajta változtatni. De arról, hogy az életemet kivel osztom meg, és az a kapcsolat milyen minőségű, én hozok döntést. Én inkább élek egyedül kiegyensúlyozottan, mint hogy ne szeressek hazamenni valahova

– jelentette ki Gregor Bernadett a Blikknek. Õ úgy gondolja, akkor tud édesanyaként is maximálisat nyújtani, ha boldog. A színésznő számára azonban a boldogság nem egyenlő a szerelemmel, most szeretné a jelenlegi egyedüllétét maximálisan kiélvezni.

Jól vagyok. Azt érzem, Gregor Berni így egy kerek egész. Nincs hiányérzet az életemben. A körülöttem élőknek ezt nem mindig könnyű elfogadni, de nekem nagyon fontos, hogy én független vagyok mindentől és mindenkitől. Egyedül a függetlenségtől vagyok függő – árulta el. Azt is hozzátette: meglepő módon most semmilyen vágya nincsen.

– Korábban azt gondoltam, kell valami vágy, álom, hogy az embert hajtsa tovább. Fiatalként elképzeli az ember, hogy férjhez megy, szül egy gyereket huszonévesen, még egyet harmincasként, majd él boldogan. Aztán nem úgy alakul, és sokan ezen kiborulnak, pedig ezzel is élni kell tudni. Sőt, meg kell tanulni szeretni a kialakult helyzetet. Ezért én most arra sem akarok gondolni, hogy mi lesz márciusban, minden napot ki akarok élvezni.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”