RETRO RÁDIÓ

Öt hónapos babája mellől tért vissza a színpadra a magyar színésznő

Öt hónapos babája mellől tért vissza a színpadra a magyar színésznő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 22. 09:35

Hivatalosan is visszatért a színház világába Földes Eszter egy különleges darabbal. Amíg színpadi teendõi foglalják le, a kisfiára az édesapja, Lovasi András vigyáz.

Szülése előtt februárban utoljára a Karinthy Színházban láthatta a publikum A bolond lány című darabban, szeptembertől pedig újra visszavette szerepeit minden színházban.

A színésznő nagyon lelkes,a kisfia miatt pedig nem aggódik, hiszen ő maga is színházi gyermek volt, épp ezért úgy látja, a munka és az anyaság rendben megfér egymás mellett.

„Andris van Álmossal, amíg én dolgozom, szerencsére mindkettőnknek van beleszólásunk az időbeosztásunkba, így nem olyan nehéz összehangolni a munkát az anyasággal– mesélte Földes Eszter a Blikknek „Egyébként természetes volt a visszatérésem, így is terveztük, úgy éreztem, ismerem magam annyira, hogy tudjam, össze tudom majd hangolni a szülői és a színházi teendőimet. Én is így nőttem fel, a szüleim szintén színházi emberek, úgyhogy számomra ez az életvitel a természetes.”

Időközben anyukájával már a kis Álmos Fülöp is szokja ezt a légkört.

„Forgatáson már volt velem, mellette szoktam szöveget tanulni, azt nagyon élvezi. A mostani darab könyvének az első oldalát már össze is rágcsálta” – mesélte vidáman Eszter. „Ha picit nagyobb lesz, jöhet már velünk bárhová, így akkor már nem kell hiányolnia engem és az apukáját még arra a pár órára sem. Ráadásul egy tündér, jó alvó, nagyon nyugodt is, ebben – azt hiszem – Andrisra hasonlít.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.