
Kulcsár Edina egy hajnövesztõ készítmény reklámarca lett, de akciója inkább visszatetszést és felháborodást keltett az emberekben.
Órási visszhangot váltott ki Kulcsár Edina a közösségi médiában, miután egy új, hajnövekedést serkentő szérumhoz készült reklámfotón kopaszra montírozták. Az egykori szépségkirálynő egy kozmetikai cég nemzetközi arca lett, és szinte azonnal a támadások kereszttüzébe került, érzéketlenséggel, illetve pénzhajhászással vádolták meg.
![]()
Sokak szerint már az is véleményes, hogy egy teljesen egészséges, szép hajkoronájú nő egy „álkopasz” képpel reklámoz egy hajhullás elleni készítményt, hogy ezzel inspirálja vásárlásra az embereket. A nagyobb bajt a kommentelők zöme inkább abban látja, hogy a hirdetés és a fotó azokra nézve kifejezetten sértő, akik például kemoterápia vagy egyéb betegség miatt vesztették el a hajukat, írja a Bors.
Edina egyébként a Facebook-oldalán az egyik, kulturáltan megfogalmazott negatív véleményre válaszolt is, sőt a népszerű íróval és többszörös ráktúlélővel, Szentesi Évával nyilvános nézeteltérésük is támadt a közösségi médiában. Az eszmecserét két, igen hosszú hozzászólásban folytatták is, és míg a szépségkirálynő szerint Szentesi túl sokat képzelt a kampányba és a fotóba, addig az írónő egyszerűen csak azt mondja – amit a reakciók is alátámasztanak –, hogy a kampány csúnyán félrement és a kopaszságot rossz környezetbe helyezi.
„Igen, ebbe én is belegondoltam, bár sokszor találkozom ilyen gondolatokkal más posztom alkalmával is. Például amikor a mamámmal vagyok és akkor írják nekem kommentben, hogy az övék már nem él. De nem szabad a rossz dolgokra gondolni” – írta ki a reklámfotója alá Edina egy rajongójának válaszul,







