Létrehozva: 2018.10.08.

Demcsák Zsuzsa újra szerelmes: ez a férfi rabolta el a szívét

Demcsák Zsuzsa megtalálta helyét a kamerán túli életben, és újra szerelmes. Távkapcsolatban él külföldön dolgozó párjával..

A műsorvezető állítja: gyermekeivel élete legboldogabb időszakát éli jóképű és romantikus kedvesével, aki mellett igazi nőnek érzi magát. Párját hosszú ideje ismeri, de amikor néhány hónapja egy társaságban találkoztak, egészen új érzések lángoltak fel bennük.

Olyan más volt az a „helló”, amivel üdvözöltük egymást, mint korábban. Jó időben voltunk jó helyen, jókor találkoztunk újra, éreztük azt a bizonyos szikrát. Mindkettőnknek sok minden történt az életében, aminek meg kellett történnie ahhoz, hogy másképp, ne barátokként, ismerősökként nézzünk egymásra, hanem úgy mint férfi és nő – mesélte a Blikknek boldogan Zsuzsa.Párja a gyerekeit is régóta ismeri, így nem egy vadidegen férfi lépett az életükbe.

Mindkettőnknek megvan a saját élete, amihez nagyon nehéz igazodni, ráadásul mindez két különböző országban történik. Ennek ellenére a távkapcsolatnak még csak az előnyét érzem, hiszen az együtt élő családokban is kitölti a hétköznapokat a munka, a gyerekeknek a tanulás és a különórák – magyarázta Zsuzsa.Nálunk is így van ez, de hétköznaponként is órákat beszélgetünk telefonon, tervezgetjük a hét végi közös programokat. Pénteken már minden mozzanatát úgy tervezzük a hét végének, hogy mi is és a gyerekeink is minél többet tudjanak együtt lenni.

Szerencsére nem nagy a távolság, autóval mindössze pár órás az út egymáshoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter