
kulcsár edina
Borzalmas napokat él át Kállay-Saunders András, akinek imádott édesanyja, az egykori modell, Kállay Katalin kórházba került...
Nagy a baj, mert szombat hajnalban az énekes közösségi oldalán arra kért mindenkit, hogy imádkozzon az édesanyjáért.
– Szombat hajnalban hívott az anyukám, hogy rosszul van, és rohantam érte. Nagyon megijedtem, de hogy pontosan mi történt, arról a tudta nélkül nem szeretnék beszélni. Lemondtam az aznapi fellépésemet, hogy mellette tudjak maradni, és ezúton is szeretném megköszönni a sok imát, és azt, hogy ennyien gondoltak rá, s írtak. Ezt ő is látta – mesélt a szomorú családi eseményről a Bors-nak Saunders, aki nem tudja, meddig lesz kórházban az édesanyja.
– Tegnap hazahoztam a lakásába, és az időm nagy részében mellette vagyok, de holnaptól ismét kórházba megy, egy másik helyre kerül, és folytatódnak a vizsgálatok. Nemcsak most, eddig is, mindig anyukámért és a nagymamámért énekeltem, aki sajnos már nincs köztünk. Édesanyám a legnagyobb támogatóm, sokat izgul értem, mert nagyon szeret. És tudom, hogy ő akkor boldog, ha én sikeres és boldog vagyok – mondta András, akinek szerelme, Tolvai Reni épp jókor érkezett haza külföldi útjáról. Az énekesnő ugyanis pontosan tudja, min megy keresztül szerelme, hiszen édesapja közel egy éve, a családi nyaraláson lett rosszul. Bár Reniék esete tragédiával végződött, szerencsére Saunders édesanyja, úgy tűnik, jobban van.