
Volt egy férfi Paudits Béla életében, akinek szerepe sokáig tisztázatlan volt a nyilvánosság számára. János az utolsó két évtizedben hûen ápolta a Jászai Mari-díjas színészt, ám kapcsolatukat többen félreértették. Ez nem is meglepõ, hiszen a férfi vele élt, és szoros bizalmi kapcsolatban álltak egymással.
De kicsoda valójában János, Paudits Béla örökségének várományosa? Paudits a nyolcvanas években ismerte meg és karolta fel az akkor húszéves férfit, aki egy bárban szólította meg az akkor már ismert színészt.
![]()
"Ahogy megláttam, éreztem benne, hogy valamiféle rokonságban vagyunk. Ezért hiszek benne, hogy ő a gyermekem. Mintha a rég elfeledett fiammal beszélgettünk volna" - idézte fel az első találkozás pillanatait könyvében Paudits. A színész komolyan hitt abban, hogy János a vér szerinti fia, aki egy futó kalandjából született, és véletlenül épp mellé sodorta őt az élet.
"Életkora miatt nem tartom kizártnak azt sem, hogy az én fiam lenne, ennek még a jövőben utána is szeretnék járni."
A fiú sokáig amolyan kisegítő volt a Paudits által működtetett Fészek Klubban, és egy ideig nem is figyelt rá igazán. Később tudta csak meg, hogy Jánosnak senkije nincs, intézetben nőtt fel és a munka végeztével alkalmi szálláshelyeken húzza meg magát. Mivel addigra Pauditstól már elköltözött a felesége, Marika, akitől 1996-ban született Emília nevű lánya, felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá.
"Egy férfival élek együtt, de Jánoska nem a szeretőm! Nem is volt, s nem is lesz az soha. Valóban csak a fiamként tekintek rá. Mindig jött velem, akárhova költöztem. Biztos a szomszédok is felfigyeltek eleinte erre, de ahogy megismerték, mindenki megszerette, és rájöttek, hogy szó sincs holmi bűnös kapcsolatról" - mondta el a könyvében a színész. Végül Paudits egy kórházban talált munkát Jánosnak, aki otthon hűségesen ellátta a színészt és felügyelt rá, hogy rosszabb pillanataiban ne forduljon maga ellen.
Sorozatunk következő részéből kiderül, hogy a színész mégis megkísérelte az öngyilkosságot.







