RETRO RÁDIÓ

Zimány Linda drámai vallomása: Életmentő műtéten esett át

Zimány Linda drámai vallomása: Életmentő műtéten esett át
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2018. 05. 22. 06:50

Kifutott a lábából a vér, amikor orvosa közölte vele: mûtétre lesz szükség, ellenkezõ esetben a legrosszabb forgatókönyv válik valósággá.

Zimány Linda álomszerű életet élt egészen tavaly nyárig, amikor egy rutin szűrővizsgálat során kiderült, komoly nőgyógyászati elváltozás fenyegeti az életét.

Az orvosok ugyan igyekeztek megnyugtatni a rák előszobájának tartott sejtburjánzással kapcsolatban, de azt is tudatosították benne, hogy ha nem műtik meg azonnal, akkor hónapokon belül kialakul nála a méhnyakrák. Linda nem győzi hangsúlyozni: az életét a nőgyógyászati szűrés mentette meg!

"Tulajdonképpen 14 éves koromtól benne volt a pakliban, hogy egyszer egy vizsgálat után rossz hírt kapok, mivel akkor egy szűrővizsgálat során kiderült, hogy hajlamos vagyok a méhnyakrákra. Éppen ezért félévente jártam ellenőrzésre, és ma már kijelenthetem, hogy ennek a rendszerességnek köszönhetem az életemet. Tavaly nyár elején derült ki, hogy bekövetkezett a baj:

felfedeztek az orvosok egy elváltozást, és azt is mondták, hogy elkerülhetetlen a megelőző műtéti beavatkozás. Ezt augusztusban el is végezték…

– idézte fel a fájdalmas, de tanulságos történetet Zimány Linda, aki határozottan kijelenti: ha nem veszik észre időben a betegséget, ma már talán nem beszélgethetnénk vele minderről.

"Ha nem jártam volna rendszeresen szűrésre, és nem kapják el időben a dolgot, a legrosszabb forgatókönyv szerint három hónap alatt meg is halhattam volna, hangozzék ez bármennyire nyersen is. Orvosi értelemben kijelenthető, hogy rákmegelőző műtétem volt, ugyanis esetemben a rák nemcsak egy lehetőség lett volna, hanem egyenes következmény”

– mondta Linda, aki nem tagadja: lelkileg megviselte őt a tudat, hogy beteg.

"Nagyon nehéz volt a műtét előtti időszak és az azt követő hat hét is. A diagnózis hallatán kifutott a lábamból a vér.

A beavatkozás után azt éreztem, hogy a nőiességemben sérültem.

Nem tudtam teljes életet élni… Mindvégig a szüleim álltak mellettem, édesanyám hozzám költözött, hogy segítsen és támogasson a felépülésben. Ma már csak félévente kell kontrollvizsgálatokra járnom, hamarosan pedig elég lesz évente. Szembenéztem a rákkal és legyőztem!”

- jelentette ki modell-jogdoktor, aki a műtétet követően megtanulta kezelni a stresszt, mert biztos abban, hogy ez is hozzájárult a betegség kialakulásához.

"A stressz jó táptalaja a ráknak. Ezért fontos, hogy megtaláljuk a módját, hogyan lazíthatunk, hogyan engedhetjük el a minket nyomasztó problémákat.

Én a meditáció felé fordultam, és nagyon hamar el is kezdtem érezni a jótékony hatását

mesélte Linda, aki a %RIPOST% napilap keddi számában arról is beszélt, hogy az életmentő beavatkozás milyen módon befolyásolja legnagyobb álma megvalósulását.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.