RETRO RÁDIÓ

Debreczeni Zita elmondta, miért nem hajlandó a babaprojektről beszélni

Debreczeni Zita elmondta, miért nem hajlandó a babaprojektről beszélni
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 24. 22:19

Gianni Annoni felesége a keresztlányával látogatott el a Vigyázat, gyerekkel vagyok! forgatására.

Keresztlányával együtt szerepel a Vigyázat, gyerekkel vagyok! keddi adásában Annoni-Debreczeni Zita. Az egykori modell utoljára tizenegy évvel ezelőtt forgatott televíziós műsorban a most tizenöt éves Dorinával, akivel barátnőkként szeretik egymást.

Zita a műsor kapcsán látogatott el a Mokkába, ahol a gyermekműsor kulisszatitkain kívül a babaprojekt is szóba került. Ez nem is meglepő, hiszen Zita és férje, Gianni, idén januárban fogadtak örök hűséget egymásnak, a rajongók pedig már rendkívül várják a trónörökös érkezését.

A fiatal feleség azonban kiábrándította a kíváncsiskodókat, erről a kérdésről ugyanis nem szívesen beszél.

"Hagyjál békén, ne kérdezz ilyeneket, így állunk!" - közölte Zita, amikor Istenes László arról kérdezte, hogyan állnak a családalapítással.

Ez egy olyan jellegű kérdés, ami inkább ránk tartozik, mint bárki másra

- hárította el a kérdést az egykori modell.

Zita és keresztlánya, Dorina humoros pillanatait a kedd esti Vigyázat, gyerekkel vagyok!-ban láthatják a nézők, a TV2 műsorán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.