5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Váratlan fordulat Koós János és Bajor Imre özvegyének kapcsolatában

Váratlan fordulat Koós János és Bajor Imre özvegyének kapcsolatában
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2017. 09. 23. 09:45

Az elõzmények ismeretében erre nem sokan mertek volna fogadni!

Koós János korábban nemcsak a 2014-ben elhunyt Bajor Imrével, hanem a Kicsihuszár feleségével, Ildikóval is nagyon jó viszonyban volt, sokszor még nyaralni is együtt járt a két család.

A nagy nevettető temetése óta azonban egyáltalán nem beszélt Bajor özvegyével, állítólag azért, mert valamilyen kibékíthetetlen konfliktus volt kettejük között. Bár egyikük sem árulta el, hogy valójában min vesztek össze, Koós azt mondta a %RIPOST%-nak, hogy már nincsenek haragban.

„Korábban valóban sokat találkoztunk, amikor azonban Imre kezdett egyre rosszabbul lenni, voltak nézeteltéréseink. Ezt nem tagadom. Az túlzás, hogy nem adtak a véleményemre, de eltávolodtunk egymástól, a temetés óta pedig egyszer sem beszéltünk. A haragom azonban mára elmúlt, egyáltalán nem vagyunk rosszban Ildikóval, de még most sem tartom vele a kapcsolatot”

- mesélte az idén 80 éves táncdalénekes a Sláger Tv és a Sláger FM közös partiján.

Bár a remek formában lévő művész örökre a szívében őrzi Bajor Imrét, a Farkasréti temetőben található sírhoz továbbra sem hajlandó kimenni.

„Egyáltalán nem szeretek temetőbe járni. Egyetlen sír lesz, amit majd meglátogatok, és az a sajátom lesz”

- mondta viccelődve Koós, aki jövő februárban egy nagyszabású születésnapi koncerttel lepi meg rajongóit.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.