
2017 elsõ hónapjában egymást követik a tragédiák.
Elvesztettünk legendás zenészeket és kedvelt közszereplőket. De sorra érkeznek a hírek kórházba került színészlegendákról is.
Az Aranyember a születésnapján még táncolt
Klapka György pár nappal 88. születésnapja után, január 4-én hirtelen rosszul lett otthonában és elhunyt. Pedig kollégáival, barátaival, családtagjaival a buliján még kicsattant az egészségtől, vígan mulatott. Aztán jött a szörnyű hír: Klapka György elhunyt. Január 20-án, pénteken több mint százan kísérték utolsó útjára. Végül az Aranyember utolsó kívánsága teljesült: édesanyjával egy sírban nyugszik.
![]()
Barátai elől is titkolta súlyos betegségét Kékes Zoltán
Egy nappal zenészkollégája halála után a Dolly Roll együttes frontembere feladta a harcot a szervezetét megtámadó súlyos kór ellen. A 67 éves Kékes Zoltán, Sziszi nem akarta, hogy aggódjanak érte, így csak családtagjai és legközelebbi barátai tudták, milyen komoly betegséggel küzd a zenész. 1983 óta ő volt a Dolly Roll gitárosa, vezetője és egyben menedzsere is. Dolly képtelen feldolgozni kollégája elvesztését.
![]()
Hirtelen hunyt el a legendás zenész
Január 19-én éppen az egyik koncertjére készült Vida Ferenc. A próbateremben elesett. Azonnal kórházba vitték, kétszer is megműtötték. Végül mentőhelikopterrel szállították át Budapestre, de útközben megállt a szíve. Vida az 1972-ben megalakult Lord zenekar vezetője volt egészen 2005-ig, amikor hangos viták közt vált ki az együttesből. Utána alapította meg saját zenekarát. Vida Ferenc 67 évet élt.
![]()
Szűk családja körében aludt el Torgyán József
Már két héttel ezelőtt lehetett sejteni, hogy nagyon beteg a volt Független Kisgazdapárt egykori elnöke, akit szívproblémával, súlyos vashiánnyal, valamint tüdőgondokkal kezeltek a Kútvölgyi Kórházban. Ám hiába engedték haza az egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, állapota csak egy rövid időre javult. Torgyán József családja már sejthetett valamit, mert jelen volt halálakor a XII. kerületi otthonukban. A mindig jókedvű politikus január 22-én hunyt el, 85. életévében.
![]()







