RETRO RÁDIÓ

Ez okozhatta a világhírű magyar zenész halálát

Ez okozhatta a világhírű magyar zenész halálát
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 11. 07. 06:45

A legendás zeneszerzõ vasárnap délután, váratlanul hunyt el.

64 éves korában meghalt Kocsis Zoltán, a magyar komolyzene egyik legnagyobb alakja, világhírű karmester és zongoraművész. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művésztől Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere búcsúzott el a közösségi oldalán.

Nem volt titok, hosszú idő óta betegeskedett. Idén nyáron még azt mondta, nem fél a haláltól. Úgy tartotta, volt ideje felkészülni rá, ugyanis élete során több beavatkozáson is átesett.

Legutóbb négy éve a szívét és aortáját kellett műteni. De ő az operációk ellenére sem állt le, nem akarta feladni munkáját. Azt mondta, addig fog dolgozni, ameddig bír.  

Állapota azonban októberre már sokat romlott. Meg kellett szakítani előadásait. Orvosai pihenésre intették, ezért lemondta hangversenyei nagy részét is – írja a Blikk.

Kocsis Zoltán tudta, hogy a stressz és a hajtás is felelős volt a problémáiért. Tudta, hogy hibás. Sokszor veszekedett és kiabált a próbákon. De mindezt azért tette, mert kiváló művészként a tökéletességre törekedett.

A Nemzeti Filharmonikusok közleményükben azt írták: Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után vasárnap délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen. Temetéséről később intézkednek.

Kocsis Zoltán 64 éves volt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.