RETRO RÁDIÓ

Drámai fordulat: megtörte a csendet Józsa Imre özvegye

Drámai fordulat: megtörte a csendet Józsa Imre özvegye
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 11. 03. 11:39

A színésznõt megtörte volt férje halála, közös lányuk miatt viszont erõsnek kell maradnia.

Képtelenek feleszmélni a gyászból Józsa Imre családtagjai. A Jászai Mari-díjas színművész hosszú betegség után, vasárnap hunyt el, két leánygyermeket, két fiúunokát és három volt feleséget hagyott maga után.

A %RIPOST% elérte Józsa Imre harmadik feleségét, Létay Dóra színművésznőt, aki udvarias volt, de érthető módon a gyász miatt rendkívül szűkszavúan nyilatkozott.

Egyelőre nem szeretnék és nem is tudok beszélni róla. Még túlságosan friss a seb, amit az elvesztése okozott

- mondta elcsukló hangon a %RIPOST%-nak a színésznő.

Józsa Imre volt feleségei példás módon összetartanak a gyászban: első feleségétől, Málnai Zsuzsától egy, ma már felnőtt lánya született, de Kocsis Judittól és Létay Dórától is sikerült békében elválnia. A három asszony egymást támogatja, erről a közösségi oldalon látható bejegyzéseik is tanúskodnak.

Talán a leginkább Létay Dórának van szüksége a lelki támaszra, hiszen közös kislányukkal, a négyéves Lucával is meg kell értetnie, hogy az édesapja többé nem fogja őt meglátogatni. Dóra és Imre két évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy külön folytatják tovább az életüket, Lucát viszont ennek ellenére közösen nevelték tovább.

Józsa Imre egyetlen vágya az volt, hogy láthassa felnőni a lányát, ez azonban nem adatott meg neki, mostantól Létay Dórának kell gondoskodnia arról, hogy a kislány megőrizhesse magában az édesapja emlékét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.