
Tavaly nyáron, próba közben állt meg a szíve. Állapota továbbra is súlyos.
A 42 éves, Jászai Mari-díjas színésznő, Kara Tünde a színpadon lett rosszul. Újraélesztették, és másfél hét alatt sikerült kijönnie a kómából, de az állapota sajnos továbbra is aggodalomra ad okot.
![]()
„Mit is mondhatnék, szívszorító, ami Tündével történt. Annyit árulhatok el az állapotával kapcsolatban, hogy bár rosszulléte óta javult az állapota, de még mindig drámai a helyzet. A barátok, a kollégák tartják, tartjuk a kapcsolatot a családdal, és reménykedve várjuk, hogy hátha egyszer jó hírek érkeznek róla. Ez egyelőre nincs így” – mondta a Borsnak Tünde egyik kollégája és barátja, Kautzky Armand, aki hozzátette, jótékonysági koncertekkel is próbálnak segíteni a családnak.
![]()
„Fontos, hogy a család érezze, mellettük vagyunk. Ennél többet azonban nem tudunk tenni. Csak reménykedünk, hogy talán minden rendben lesz.
Tünde egyszer már legyőzte a halált, akaraterejének köszönhetően egy komoly betegségből gyógyult fel. Reméljük, megismétlődik a csoda.







