
Az énekes és volt barátnõje teljesen másként emlékeznek kapcsolatuk végére.
Kozso úgy gondolja, nem lett más ember az agyműtétje után, és az állításokkal ellentétben nem is ezért ment tönkre a kapcsolata szerelmével, Keirával. Az énekes, aki a munkában még mindig egy párt alkot volt barátnőjével, a Mokkában mondta el, szerinte miért szakított vele Keira.
"Kicsit kemény, hogy egyedül maradtam, de hálás vagyok Keirának" - árulta el az énekes, aki szerint a lány azután szakított vele, hogy megmentette őt.
Ennek ellenére hatalmas törésként élte meg, hogy szerelme belefáradt az ő ápolásába.
![]()
"Egy szót sem tudtam beszélni, pár hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjem újratanulni a szavakat.
Én hibáztam, mert nem tudtam úgy kommunikálni, ahogy kellett volna. Lehet, hogy ő várta volna, hogy még egyszer mondjam neki, hogy szeretlek, imádlak.
Lehet, hogy várta, hogy mondjam, de nem tudtam. Együtt kellett volna kitartanunk ebben a szituációban."
Kozso úgy érzi, Keira állításaival ellentétben
ő nem lett más ember a műtét után,
a változás csak annyi volt, hogy nem volt képes beszélni, és kicsit érzékenyebb lett.
Az énekes egyelőre nem tudja, ha most pótolná a szerelmi vallomásokat, akkor volna-e esélye a lánynál. Ezért úgy döntött, inkább hagyja, hogy Keira megtalálja a szerelmet és boldog legyen.







