RETRO RÁDIÓ

Fehér Anna is Keresztes Ildikó sorsára jutott

Fehér Anna is Keresztes Ildikó sorsára jutott
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 04. 09. 06:20

A Szomszédok Almájának magánéleti válsága kísértetiesen hasonlít arra, ami korábban az énekesnõvel is megtörtént. Elõre borítékolható volt sorsuk?

Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, Fehér Anna 25 év után szakított férjével. Több évtizedig tartó kapcsolatuk ellenére mégis friss házasoknak számítottak, csakúgy mint annak idején Keresztes Ildikó és Kicska László.

Ugyanis mindkettejüket 20 év együttlét után vezették oltár elé. A Szomszédok Almáját 50. születésnapján jegyezte el párja, erről akkor Szily Nórának mesélt.

"Most már nyugodtan elárulhatom, hogy húsz év után megkérték a kezem" - mondta el az interjúban, majd 53 évesen életet adott első gyermekének.

Kereszteséknél a gyermeket leszámítva ugyanez volt a forgatókönyv: 20 év együttélés után házasodtak össze 2007-ben, majd 2011-ben véget is ért kapcsolatuk.

Tekintve, hogy a hírek szerint Fehér Annáék már másfél éve külön vannak, nagyjából

éppen annyi év adatott meg a színésznőnek is a házaséletből, mint az énekesnőnek.

Ebből persze még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de mindenesetre meglepő az egybeesés.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.