Marics Peti
Életének 86. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színmûvész.
A Madách Színház mély megrendüléssel tudatta, hogy elhunyt Psota Irén, a Madách Színház művésze, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Psota Irén 86 éves korában, 2016. február 25-én, hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el.
Psota Irént a Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés - közölte a színház.
Mint arról korábban a %RIPOST% is beszámolt, a legendás színésznőt súlyos tüdőgyulladás miatt kezelték kórházban. Azt viszont senki nem sejtette, hogy ennyire komoly a baj.
Psota Irén 1929. március 28-án született Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült. 1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, és azonnal a Madách Színházba szerződött. Művésztársai között olyan legendás színészek voltak, mint Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László és Gábor Miklós, ahogy később Almási Éva, Huszti Péter és Szerednyey Béla is.
1980-tól 90-ig a Népszínház, majd a Nemzeti Színház művésze volt, 1990-ben visszatért a Madách Színházba, amelynek visszavonulásáig tagja maradt. Klasszikus és kortárs drámák, vígjátékok és musicalek főszerepeinek tucatjait játszotta el hosszú és tartalmas pályafutása során. Minden műfajban és minden szerepében kiemelkedőt alkotott.
A színpadon és a magánéletben is rendkívüli hatással volt a kollégáira és a közönségre. Egyedi orgánuma és megjelenése különlegessé tette a legkülönlegesebbek között. Szeretett élni, és az élet is szerette őt.
A Színházi Adattár szerint 127 színházi bemutató fűződik a nevéhez, hatvannál több filmben és számtalan tévéjátékban játszott. Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! Utolsó színházi munkája a Psota, Psota, Psota! című önálló estje volt a Madách Színházban. A 80. születésnapja után, 2009. április 11-én, szombaton este játszott utoljára, aznap vonult vissza a színpadtól.