RETRO RÁDIÓ

Lajcsi: Nem lehet feldolgozni az ilyen erőszakos elszakadást

Lajcsi: Nem lehet feldolgozni az ilyen erőszakos elszakadást
T.T.
Szerző
T.T.
Létrehozva2016. 01. 30. 11:25

Galambos Lajos szabadulása után egy interjúban arról beszélt, hogyan élte meg õ és családja a nehéz idõszakot.

"Azt mondják, hogy a baj egyes párokat szétszakít, elválaszt egymástól, másokat pedig összekovácsol, és érzelmeiket megezerszerezi. Hát nálunk éppen ez történt.

Én is úgy szeretem a feleségemet, ahogy ő az egyik levelében írta még korábban. Amennyire csak bírom.

Ezt mondta Galambos Lajos a Blikknek adott interjújában, melyben többek között arról beszélt, hogy élték meg feleségével, Boglárkával azt, hogy hirtelen elszakították őket egymástól és gyermekeiktől.

Letartóztatásának napján, reggel a gyermekei is jelen voltak, amikor a rendőrök behatoltak a házukba és ahogy ő mondja, vegzálták, vagyis zaklatták őket. Aztán gyermekei elmentek iskolába, s mire hazaértek, a szüleik már a börtönben voltak.

Azt az érzést senkinek sem kívánom: sem szülőként, sem gyermekként nem lehet elfogadni, feldolgozni az ilyen erőszakos, megmagyarázhatatlan elszakadást

- mondta el a Blikknek a sztár.

A családjával Lajcsi a kapcsolatot nem tarthatta, feleségével még telefonon sem beszélhetett, ami nagyon megviselte a családot.

A börtönben Gábor atya, a börtönlelkész adott erőt a zenésznek, aki kitart amellett, hogy ártatlan.

Börtönbe kerülését azzal hozza összefüggésbe, hogy egy magas rangú rendőrtisztnek megmondta a magáét, és elküldte melegebb éghajlatra.

Lajcsi nagyon sokat tanult a börtönben töltött időszakból. Ahogy mondja, megtanulta értékelni a dolgokat.

A feleségemmel még közelebb kerültünk egymáshoz, és megtudtam, kik az igazi barátaim, és kik azok, akik csak akkor voltak hű társaim, amikor minden jó volt

- vallotta a napilapnak a mulatós sztár.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.