RETRO RÁDIÓ

Berobban a krumpli ára, pedig most sem olcsó

Berobban a krumpli ára, pedig most sem olcsó
F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 02. 28. 18:40

Egy éve a piacokon még 50-60 forintért is lehetett burgonyát venni, ma az áruházlánci átlagárak 210 forint körül alakulnak. Agrárpiaci szakértõk szerint fogytán a hazai termés, és hamarosan dupla áron vehetjük a paprikás krumplihoz valót.

Megérjük, hogy olcsóbb lesz a rántott hús, mint a hozzá való sült krumpli. Betett a burgonyának a tavalyi aszály, és az importbeszállító német és lengyel gazdaságokban is kevesebb termett belőle.

Az Országos Burgonya Szövetség piaci adatai szerint tavaly ilyenkor 65 forint volt a kilónkénti nagybani piaci ár, idén ez  125 forint. Az árházak polcain pedig már 170-260 forintba kerül egy kiló krumpli.

Ráadásul a termék minősége sem igazán jó, még

a külsőre épnek tűnő gumók közül is sok rohad belülről.

A lengyel beszállítóktól már külön igazolást is kérnek, nehogy fertőzött termék kerüljön be az országba.

A háziasszonyok csak abban bízhatnak, hogy a nyár elején-közepén már olcsóbban vehetnek az új termésből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.