
Többször meg akarták már ölni Donald Trumpot
Nem a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján fordult elő először, hogy az amerikai elnök életére törtek. Donald Trump valóságos túlélőnek számít.
Donald Trump amerikai elnököt sikeresen kimenekítették a Fehér Házi Tudósítók Vacsorájáról, de előfordult már, hogy az egyik lövés eltalálta őt. Az elnök ellen nem először próbáltak merényletet elkövetni.

Fotó: AFP / AFP
Donald Trump és a jobboldali véleményvezérek célkeresztben – nem ez volt az első merényleti kíérlet
Már vádat emeltek a férfi ellen, aki a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján lövöldözött. Az elkövető, Cole Tomas Allen elleni három vádpont között szerepel a lőfegyver használata erőszakos bűncselekmény elkövetéséhez, a fegyver szállítása szövetségi államok határát átlépve, valamint az Egyesült Államok elnöke elleni gyilkosság kísérlete is. Ezt Todd Blanche amerikai megbízott igazságügyi miniszter jelentette be hétfőn.
Nem ez volt azonban az első alkalom, hogy Donald Trumpot megtámadták. Az első ilyen jól dokumentált eset 2024. július 13-án történt a pennsylvaniai Butlerben, ahol egy választási kampánygyűlésen lőttek rá. Donald Trump éppen csak elkezdte a beszédét, majd hirtelen érkezett a golyó, ami a jobb fülét súrolta. Mint utóbb kiderült, Trump életét egy hirtelen fejmozdulat mentette meg. A támadás során egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült. A hatóságok gyorsan azonosították a 20 éves Thomas Matthew Crookst, aki egy közeli épület tetejéről, egy AR–15-ös fegyverből adott le nyolc lövést. A titkosszolgálat mesterlövészei végül lelőtték a támadót, akiről kiderült, hogy drónnal térképezte fel a helyszínt.
2024. szeptember 15-én Floridában, Trump golfklubjának közelében, az egyik golfpályán a titkosszolgálat egy fegyveres férfira figyelt fel egy bozótos területen. Ryan Wesley Routh, az elkövetéssel gyanúsított férfi hátrahagyta fegyverét és elmenekült a helyszínről, később a szomszédos Martin megye hatóságai fogták el. Az esetet merényletkísérletként kezelték a hatóságok. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
2024 októberében letartóztattak egy 49 éves férfit, Vem Millert, akinél egy illegálisan tartott, csőre töltött vadászpuska, egy pisztoly és nagy kapacitású tárak is voltak. A férfi tagadta, hogy merényletre készült volna, a hatóságok komolyan vették az esetet.
2026 márciusában egy New York-i szövetségi esküdtszék bűnösnek találta Asif Merchant üzletembert, aki az iráni Forradalmi Gárda megbízásából próbált bérgyilkosokat felbérelni amerikai politikusok, köztük Donald Trump ellen.
Mindemellett más jobboldali, konzervatív vezetők, influenszerek, sőt bírók ellen is történtek támadások. Russel Vought az Egyesült Államok Igazgatási és Költségvetési Hivatalának igazgatója otthona előtt kaptak el egy férfit, aki az általa írt levelek alapján az igazgató elleni merényletre készült. Brett Kavanaugh az amerikai legfelsőbb bíróság társbírója ellen 2022-ben kíséreltek merényletet, az elkövető Sophie Roske több év börtönbüntetést kapott feltételes szabadlábra helyezés mellett.
Charlie Kirk influenszer és politikai aktivista halála az egész világot megrázta. Az azóta azonosított Tyler Robinson a Utah Valley Egyetem kampuszán, a Prove Me Wrong (The American Comeback) turné első állomásán egy vadászpuskával lőtt az éppen bezsélő Kirk-re. A találat a nyakát érte, azonnal szörnyethalt.






