5°C
20°C

Alexandra, Erik névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elájult a vizsgáján a 19 éves lány: az ezután kapott diagnózis lesújtó volt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 05. 18. 15:30

Erre a legrosszabb álmában sem számított. A fiatal lány a diagnózist megelőzően több tünetet is tapasztalt, majd több vizsgálatot követően derült fény a súlyos betegségre.

Egy vizsga közben esett össze az a 19 éves egyetemista, aki akkoriban folyamatos megfázástól és arcüreggyulladástól szenvedett. A ma már 21 éves Ayley Crawford ezután vérvizsgálatra ment, majd pár héttel később egy, az egész addigi életét felforgató diagnózist kapott.

orvos, doktor, kórház, betegség, diagnózis
Súlyos betegségről szóló diagnózist kapott a fiatal egyetemista / Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció) / 

Sokkoló diagnózist kapott a 19 éves egyetemista

Állandóan fáradtnak éreztem magam, és néha annyira gyenge voltam, hogy alig bírtam lábra állni 

- emlékezett vissza a Glasgow Caledonian Egyetem hallgatója, aki emellett megfázással és étvágytalansággal is küzdött, ám csak azután fordult orvoshoz, miután azon a bizonyos napon elájult. A háziorvosa ekkor még cukorbetegségre gyanakodott, majd beutalta a lányt a Wishaw Egyetemi Kórházba, ahol a vizsgálatokat követően, pár héten belül akut mieloid leukémiát (AML) diagnosztizáltak Ayleynél, a vérrák egy rendkívül agresszív típusát, amely azonnali kezelést igényel. A Wishaw-ból származó lányt, elmondása szerint, halálra rémítette a diagnózis, az első gondolata pedig kapásból az volt, hogy meg fog halni.

Tudtam, hogy valami nincs rendben velem, de sosem gondoltam volna, hogy rákos leszek

- tette hozzá Ayley, aki ezt követően megkezdte a kemoterápiás kezelést: összesen négy kezelési cikluson esett át, ami nagyon megviselte őt, ám végül túljutott rajta, 2024 novemberében pedig azt a hírt kapta, hogy remisszióba került. A fiatal nő ekkor részmunkaidős állást vállalt, nyaralni ment és már abban bízott, a következő évben visszatérhet a tanulmányaihoz, amelyeket a kezelések miatt szüneteltetnie kellett.

Az öröm azonban nem tartott sokáig: egy 2025 márciusában elvégzett rutinszerű csontvelő-biopszia kimutatta, hogy a betegség visszatért, az orvosok pedig azt is közölték a lánnyal,  őssejt-transzplantációra lesz szüksége. Szerencsére sikerült találni egy megfelelő donort Ausztráliából, így  2025 júliusában elvégezték a transzplantációt a glasgow-i Queen Elizabeth Egyetemi Kórházban, amit a fiatal nő élete legrosszabb élményeként írt le.

Emésztőrendszeri fekélyeim alakultak ki, ami jelentős fogyáshoz vezetett. Öt hétig nem léphettem ki a szobámból, de édesanyám, a párom, Riley és a barátnőm, Melissa meglátogathattak. Ők voltak az egyedüli látogatók, akiket megengedhettem magamnak

- mondta el Ayley.

A lány a transzplantáció után végül hazatérhetett, ám még hosszú út állt előtte, mire felépült: továbbra is nagyon gyenge volt, olyannyira, hogy a hálóból eljutni a fürdőszobába is hatalmas megerőltetésnek bizonyult, mialatt három teljes hónapra karanténba kényszerült, ráadásul a kapott gyógyszerek mellékhatásai is megviselték.

A gyógyszerek, amiket szednem kellett, szörnyű mellékhatásokat okoztak, például kiütéseket és duzzanatot a szememen. Fiatal nőként nagyon nehéz volt feldolgoznom azt, hogy néztem ki akkoriban

- emlékezett vissza Ayley, aki mára ismét remisszióban van.

A fiatal nő jelenleg azt tervezi, hogy a nyáron elutazik, ősszel pedig visszatér az egyetemre. Elmondása szerint, bár a betegség és a kezelések miatt sok szempontból le van maradva, a tanulmányait és a baráti élményeket illetően is, mialatt továbbra is szorong a visszaesés miatt, ugyanakkor úgy véli, az átéltek hatására egy nap jobb ápolónő lesz belőle.

Nagyon örültem, hogy ápolónőnek tanultam, mert így sokkal könnyebben elsajátítottam az orvosi szakkifejezéseket, és mindent világosan el tudtam magyarázni a barátaimnak és a családomnak. Minden osztályon, ahol dolgoztam, az ápolók azt akarták, hogy csatlakozzak hozzájuk, amint elvégzem a képzést. Szóval lehet, hogy ténylegesen az onkológiára megyek… De a fő célom most az, hogy visszatérjek az egyetemre, és bepótoljam az összes elmulasztott időt

- jelentette ki Ayley, a The Sun beszámolója szerint.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.