Újabb NATO-országok korlátozták az amerikai katonai repülőgépeket

Spanyolország után Franciaország és Olaszország is korlátozta azoknak az amerikai katonai repülőgépeknek a szabad mozgását, melyek közvetlenül vagy közvetetten részt vesznek az iráni konfliktusban. Bár ezek az intézkedések országonként eltérnek, mind egy közös irányba mutat: Európa több kulcsállama igyekszik teljesen elhatárolódni a közel-keleti konfliktustól. 

A legmarkánsabb lépést Spanyolország tette meg hétfőn. Madrid gyakorlatilag teljesen lezárta légterét az iráni háborúhoz köthető amerikai katonai repülések előtt. A kormány nemcsak az átrepülést tiltotta meg, hanem az amerikai erők számára kulcsfontosságú spanyolországi bázisok – például Rota és Morón – használatát is korlátozta ilyen célokra.

Olaszország ennél visszafogottabb, de mégis jelentős korlátozásokat vezetett be kedden. Róma nem zárta le a légterét az amerikai katonai gépek előtt, tehát az átrepülések továbbra is lehetségesek. Ugyanakkor megtiltotta, hogy az Egyesült Államok harci vagy fegyverszállító műveletekhez használja a szicíliai Sigonella légibázist, amely az egyik legfontosabb amerikai támaszpont a térségben. A döntés mögött részben jogi megfontolások állnak: az olasz szabályozás szerint az ilyen jellegű katonai műveletekhez külön kormányzati vagy parlamenti jóváhagyás szükséges, amelyet most nem adtak meg.

Franciaország egy harmadik utat választott, amely leginkább szelektív korlátozásként írható le. Párizs nem rendelt el teljes légtérzárat, viszont megtiltotta bizonyos katonai repülések – különösen fegyverszállítmányokat továbbító vagy támadó műveletekhez kapcsolódó járatok – átrepülését a francia légtéren. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg egyes logisztikai vagy nem harci jellegű amerikai repülések továbbra is engedélyt kaphatnak, a közvetlen katonai támogatást jelentő műveleteket Franciaország blokkolja.

Az európai NATO-országok döntésének háttérben több tényező is áll. Egyrészt erősödnek a jogi aggályok: több kormány úgy véli, hogy a konfliktus nem rendelkezik egyértelmű nemzetközi felhatalmazással. Másrészt jelentős a belpolitikai nyomás, hiszen az európai közvélemény hagyományosan érzékeny a közel-keleti háborúk következményeire, különösen a migráció és a biztonság miatt. Emellett stratégiai megfontolások is szerepet játszanak: sok európai vezető attól tart, hogy a konfliktus kiszélesedése közvetlen kockázatot jelentene Európára nézve.

Ezek a tagállami döntések azonban komoly kérdéseket vetnek fel a NATO működésével kapcsolatban is. A szövetség formálisan továbbra is egységes, azonban ezek az intézkedések azt mutatják, hogy az együttműködés nem automatikus, különösen olyan katonai műveletek esetében, amelyek nem kollektív döntés eredményeként születnek.

Az Egyesült Államok számára mindez logisztikai és politikai kihívást is jelent: az európai bázisok és légterek korlátozott használata lassíthatja és bonyolíthatja a közel-keleti hadműveleteket.