
„A fáradtságot az anyaságra fogtam – pedig gyógyíthatatlan vastagbélrákról volt szó, és ha tovább vártam volna, már halott lennék”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostEgy anyuka a rendkívüli fáradtságát az alváshiányra vezette vissza. Kiderült, hogy gyógyíthatatlan vastagbélrák áll a tünetek hátterében.
Leanne 2021 decemberében, mindössze három nappal a szülés után kezdett rosszul lenni. Fáradtságot, fertőzéseket és gyors fogyást tapasztalt, de betegségét az anyaság miatti alváshiánynak tulajdonította, pedig gyógyíthatatlan rák jele volt.

Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció) /
Rák: Pokoli kínokat okoztak a daganatok
Amikor a 42 éves Leeanne Grassnick 2022 májusában diagnózist kapott, azt mondták neki, hogy egy éve van hátra. A CT-vizsgálat 22 elváltozást tárt fel a máján, és azt is közölték vele, hogy a rák átterjedt a májára. Négy év és több mint 60 kemoterápiás kezelés után még mindig a vastagbélrákkal él.
„Nagyon nehezen viseltem, mert úgy éreztem, nem tudok olyan anya lenni, amilyen lenni akartam. Az első év nagy részében olyan erős fájdalmaim voltak, hogy gyakran nem tudtam felkelni. Egyrészt csak azt akartam, hogy mindig mellettem legyen, mert szerettem volna, ha tudja, mennyire szeretem. De ugyanakkor attól is tartottam, hogy valójában jobb lenne most meghalni, hogy ne kelljen érzelmi fájdalmat átélnie emiatt. Ahogy öregedett, egyre jobban kötődött hozzám, és egyre jobban megértette a helyzetet” – avatott be legfájóbb pillanataiba Leeanne Grassnick, majd szomorúan hozzátette:
A fáradtságot az anyaságra fogtam – pedig gyógyíthatatlan vastagbélrákról volt szó, és ha tovább vártam volna, már halott lennék
Mivel a daganatok nem zsugorodtak le eléggé, nem tudták műtéttel eltávolítani őket. Leeanne jelenleg külföldi kezelési lehetőségeket keres, például Németországban és az Egyesült Államokban, abban a reményben, hogy előrelépést érhet el a rákkezelésében. A pár létrehozott egy JustGiving oldalt, hogy adományokat gyűjtsön a betegséggel járó költségek enyhítésére.







