
Egy 100 éves veterán, aki három háborúban szolgált felfedi, mi a hosszú élet titka
A 100 éves férfi számára rendkívül fontos a pozitív gondolkodás.
Egy nemrég 100. születésnapját ünneplő amerikai veterán elárulta, mi a hosszú élet titka. A coloradói John Mazzella törzsőrmester három különböző háborúban is szolgált, részt vett a második világháborúban, a koreai háborúban és a vietnami konfliktusban is.

A veterán a háborús konfliktusok után jött rá, mi a hosszú élet titka
A férfi összesen három évtizedet töltött a légierőben, majd a Peterson Légibázisról vonult nyugdíjba. Azonban a visszavonulás számára nem jelentette a lelassulást, új célt talált, és maratonfutásba kezdett.
Mazzella szerint a hosszú élet titka nem más, mint a folyamatos mozgás és az aktív életmód. Még most is rendszeresen sétál, és súlyzókkal edz, hogy formában tartsa magát.
’96-ban és ’97-ben mindenkinek azt mondtam, hogy 110 éves koromig fogok élni. Most már átléptem a 100-at, szinte észre sem vettem. A célom a 110.”
A kitartás és az elszántság egész életében végigkísérte, és úgy tűnik, ez az a hozzáállás, ami a mai napig hajtja előre. Egy 2023-as interjúban a Nyugat-Virginiából származó Mazella elmondta, hogy kétségbeesetten szeretett volna időjárás-megfigyelőként szolgálni, ami azt jelenti, hogy a katonai műveletek előtt elemzi és jelenti az időjárási viszonyokat.
Mazella azonban azt mondta, hogy a munka minimális IQ-követelménye 110 volt és az ő IQ-ja 108 volt.
Azt mondtam: »Őrmester, az IQ-m csak 108, de nagyon-nagyon szeretnék bekerülni a hadsereg légierőjéhez«. Az őrmester azt mondta: »Nos, szükségük van magára…«
A férfi végül évtizedekig időjárás-megfigyelőként dolgozott Berlinben, ahol egy helyi nőt vett feleségül. Feleségével született egy lányuk, és végül visszaköltöztek az Egyesült Államokba. A felesége több mint egy évtizede meghalt, de ő továbbra is pozitívan tekint az életre.
„Optimista ember vagyok, annak ellenére, hogy 63 év házasság után elvesztettem a feleségemet. Még mindig pozitívan állok az élethez.
- írja a People.






