
„Örökre velünk marad” – Az orvosok hibájából vesztette életét egy szeretett nagyi
Az asszony bőrfertőzéssel került kórházba, majd rossz gyógyszert adtak neki, ami végül szívrohamot okozott nála.
A család teljesen összetört, amikor kiderült szeretett nagymamájuk, a 69 éves Marianne Mortemore rossz gyógyszer miatt vesztette életét az orvosi hibák sorozata után.

A rossz gyógyszer állította meg a nagymama szívét
A négygyermekes nagymama súlyosan allergiás volt, és erre többször is figyelmeztették a személyzetet. A 69 éves asszonyt a North Durham Egyetemi Kórházba vették fel egy régóta fennálló bőrprobléma miatt. Végül 2024 februárjában halt meg, miután az NHS több súlyos mulasztást követett el, többek között penicillint adtak neki, amelyet egy másik betegnek szántak.
Újra kellett éleszteni, és sajnos többé nem nyitotta ki a szemét. Marianne két gyermeke: lánya, Catherine és fia, David panaszt tett a County Durham and Darlington NHS Foundation Trustnál az édesanyjuk ellátásának színvonala miatt, amely végül bocsánatot kért a kórházi hibákért.
„Düh és szomorúság keverékével élünk amiatt, ami anyánkkal történt.
Akkoriban alig hittük el, mi zajlik, olyan gyorsan romlott az állapota, hogy az volt a legfontosabb, hogy jobban legyen, de ami abban a kórházban történt, örökre velünk marad.
Ez egyszerűen hibák sorozata volt, mintha anyánk nem számított volna. Anyánk súlyosan allergiás volt a penicillinre, és mindenhol figyelmeztetések voltak - saját karkötője volt, a kórház is adott neki karszalagot, ki volt írva a táblára és szerepelt az orvosi feljegyzéseiben is. Még csak bocsánatot sem kértek, amikor elmondták, mi történt, csak annyit mondtak, hogy hiba történt”
- mesélte összetörten a nagymama lánya.
Marianne-t nem egy kijelölt kórtermi részlegen helyezték el, hanem egy ideiglenes ágyon a hatos osztály közepén. A személyzet azt sem vette észre, hogy kritikus végtagi iszkémiája alakult ki, ami egy életveszélyes betegség, és korlátozza a véráramlást a lábban. Erre csak véletlenül derült fény, amikor a család megkért egy lábápolót, hogy vágja le a körmeit a kórházban.
A kórház szerint „kommunikációs zavar” okozta a késedelmet a vizsgálat elvégzésében és abban, hogy Marianne-t a Sunderland Royal Kórházba szállítsák speciális érsebészeti ellátásra. Ezek közé tartozott egy eset, amikor fájdalomtól sikoltozva hagyták, miközben a személyzet katétert próbált behelyezni.
Még most is hallom a sikolyait, amikor próbálták behelyezni a katétert, ez örökre velem marad - és közben az egyik nővér kijött a függöny mögül, és pacsizni kezdett a kollégájával. Így bánnának a saját édesanyjukkal is?
- emlékezett vissza David.
A családot a Slater and Gordon ügyvédi iroda támogatja, ahol a klinikai gondatlanságra specializálódott John Lowther képviseli őket a felelősségre vonás érdekében - írja a The Sun.






