RETRO RÁDIÓ

A fiatal nem tudta abbahagyni az e-cigaretta használatát, borzalmas következménye lett

Létrehozva2026. 04. 07. 11:02

A fiatal minden ébren töltött percében beleszívott az e-cigarettájába.

Egy tinédzser, aki csak azért kezdte el az e-cigaretta használatát, hogy menőnek tűnjön a barátai szemében, rövid időn belül teljesen rászokott, egészen addig, amíg súlyos következményekkel nem kellett szembenéznie.

E-cigaretta okozta a fiatal függőségét és betegségét
Az e-cigaretta főleg a fiatalok körében terjedt el     Fotó: Képünk illustráció: Unsplash / 

E-cigaretta okozta a fiatal függőségét és betegségét

Nathan Edmunds mindössze 13 éves volt, amikor kipróbálta a vapelést, mert a környezetében többen is ezt csinálták, és ő is követni akarta a trendet. A ma már 19 éves fiú elmondása szerint hamar odáig jutott, hogy szinte folyamatosan nála volt az e-cigarettája, vagy a kezében tartotta, vagy a zsebében lapult, és gyakorlatilag csak alvás közben nem használta.

A fordulópont 2025. december 19-én jött el, amikor erős mellkasi fájdalomra ébredt. Mentő vitte kórházba, ahol kiderült, hogy összeomlott a jobb tüdeje. Állítása szerint az orvosok azt mondták, neki, hogy a vapelés okozta az állapotát.

Nathant négy napig tartották kórházban, ahol mellkasi drént helyeztek be a jobb tüdejébe, hogy segítsék annak újra kitágulását. A történtek után most arra figyelmezteti a fiatalokat, hogy jobb időben letenni az e-cigarettát, mielőtt komoly baj történik.

„Az orvosok szerint a vapelés okozta. Azt mondták, az olaj bevonja a tüdőt. Kicsit megkönnyebbültem, mert az első dolog, ami eszembe jutott, a tüdőrák volt, de mindig szeretek a legrosszabbra felkészülni. Szóval, amikor azt mondták, hogy tüdőösszeomlásról van szó, sokkoló volt

Az angol fiatal fiú szerencsésnek mondhatja magát, mert gyorsan reagált a szervezete a kezelésre, így műtétre végül nem volt szükség. A mellkasi drén segítségével a tüdeje viszonylag hamar regenerálódni kezdett.

Nathan közel két hónappal ezelőtt teljesen felhagyott az e-cigarettázással, és azóta is igyekszik másokat is erre ösztönözni. Saját példáján keresztül szeretné felhívni a figyelmet a veszélyekre, és azt üzeni a tinédzsereknek, hogy inkább most dobják ki a vape-et, mielőtt túl késő lenne - írja a Mirror.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.