
Diagnózisára 20 évet kellett várnia a fiatal nőnek: "Azt mondták, túl érzelmes vagyok"
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostNem hittek neki, pedig gyógyíthatatlan kórral küzdött.
Amie Wellington közel 20 éven át küzdött azért, hogy végre diagnosztizálják májbetegségét, ami miatt fiatalkora óta küzdött általános rosszulléttel, szédüléssel. Mindezt főként a havi ciklusa környékén. Hiába ragaszkodott azonban a kivizsgálásokhoz, nem hallgattak rá az orvosok. Közölték vele, ő csupán "egy fiatal, túlérzelmes" nő. Ettől a mondattól pedig Amie mindent megkérdőjelezett. Egészen addig mígnem meg nem érkezett a diagnózis: Gilbert-szindrómával küzd, ami egy genetikai eredetű állapot, és a májat, valamint a bőrt érinti. Sárgaságot okozhat, és növelheti az epekövek kialakulásának kockázatát, ami súlyos következményekkel járhat.

A kór azok után került megállapításra, hogy háziorvost váltott, aki egy vérvizsgálatot követően észrevette Aime megemelkedett bilirubinszintjét.
Előfordul, hogy rendkívül aktív vagyok, majd napokig alig tudok felkelni a kanapéról. Heti hat napot járok edzőterembe, és imádok futni. De egy fellángolás idején mindez teljesen háttérbe szorul. A Gilbert-szindrómára nincs gyógymód
- vallotta be a most 34 éves fiatal nő, aki, amikor érzi, hogy tünetei fellángolnak, mindig szabadságot vesz ki. Diagnózisa óta pedig azért küzd, hogy minél jobban felhívja a figyelmet erre a kórra, mivel még az orvosok sem értik igazán - írja a Mirror.
Évtizedekig küzdött orvosánál a diagnózisért
A Gilbert-szindróma az emberek nagyon kevés százalékát érinti és az UGT1A1 nevű gén mutációja okozza, amely megzavarja a szervezet bilirubin-feldolgozását. A bilirubin egy sárga színű melléktermék, amely az elöregedett vörösvértestek lebomlásakor keletkezik. Dr. Nadir Abbas, gasztroenterológus és májbetegségekre szakosodott szakorvosa így nyilatkozott a kórról:
Nem teljesen értjük, miért történik ez, de a feldolgozatlan bilirubin bejuthat az agyba, és egyes kutatások szerint ez magyarázhatja a lassú gondolkodást és az alacsony energiaszintet.





