5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Egy egész csapat áll mögötte: így biztatják az építőmunkások a szívátültetésre váró kislányt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 02. 24. 08:30

Ott talált támogatásra, hol talán nem is számított rá. A négyéves kislány jelenleg szívátültetésre vár a kórházban, mialatt egy csoport építőmunkás igyekszik megszépíteni a mindennapjait.

Egy mindössze négyéves kislány immár több, mint 110 napja kórházban fekszik, és a szívátültetésére vár. A gyermeknek, Brinley Wyczaleknak azonban ez idő alatt sikerült reményre lelnie ott, ahol talán a legkevésbé számított rá, a Cleveland Clinic Gyermekkórház ablakán kívül. A kislány ugyanis összebarátkozott egy csapat ohiói építőmunkással, akik helyi idő szerint minden egyes nap, délután 3 óra körül megállnak az építés alatt álló épületben, pont Brinley kórházi ablakával szemközt, majd bátorító üzeneteket tartanak fel, mialatt integetve köszöntik egymást.

A négyéves kislány jelenleg a szívátültetésére vár a kórházban / Fotó: GoFundMe

Megható: így támogatják a munkások a szívátültetésre váró kislányt

Azt akartuk, hogy tudja, egy egész csapat áll mögötte

– mondta el Devan Nail, az OCP Contractors vállalat szakszervezeti ácsa, a kórház által megosztott sajtóközleményben. A munkások továbbá meglepték Brinleyt egy aláírt, zöld építőipari védősisakkal, egy játék kalapáccsal, egy hatalmas plüssmackóval és kifestőkönyvekkel. 

A mára már hagyománnyá váló rituálé még januárban vette kezdetét, amikor Brinley édesapja, Travis Wyczalek egy zseblámpával az építkezés alatt álló épület felé világított, amely majd a Cleveland Clinic új Neurológiai Intézete lesz. A család legnagyobb meglepetésére valaki visszavilágított, majd – mivel nem tudták, ki tartózkodik a kórházi szobában –, a munkások egy „Gyógyulj meg mihamarabb” feliratú táblát készítettek, majd kiragasztották az építkezésre, és amire a Wyczalek család egy „Köszönjük. Szívre várunk” üzenettel felelt. Az építőmunkások ekkor ismét egy tábla segítségével válaszoltak, amire azt írták: 

Imádkozunk érted és a családodért. Harcolj tovább! Szeretettel, OCP! 

Dr. Shahnawaz Amdani, Brinley gyermekkardiológusa elmondta, ez a kapcsolat hihetetlenül fontos a kislány egészsége szempontjából.

A gyógyulás nem csak fizikai. Az érzelmi támogatás és az emberi kapcsolatok nagyon sokat számítanak, különösen a gyermekek számára

– mondta el Amdani a sajtóközleményben.

Brinley még 2025-ben, halloweenkor került kórházba, vírusok okozta súlyos szívelégtelenség miatt. Egy hónappal később, hálaadáskor kapott egy Berlin Heartot, amelyet a kórház úgy írt le, mint „egy kamrai segédeszközt”, ami segíti a vér pumpálását a kislány testében, amíg a szívátültetésére vár. Addig is Brinley izgatottan várja a napi rituálét, melynek során az építkezésen dolgozó barátaival beszélgethet.

A napnak ez az időszaka rengeteget jelent számunkra. Ennyi bizonytalanság közepette akad valami örömteli dolog, amire számíthatunk. Mindez pedig egy zseblámpával kezdődött, és megmutatta, még a legnehezebb pillanatokban is rengeteg jó van ezen a világon

- mondta el a kislány édesanyja, Berlyn Wyczalek, a People beszámolója szerint.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.