INSIDER
„Minden szó él tovább bennetek” – Hálával és reménnyel köszönti az új esztendőt a halálos beteg Dávid
Az év első napján Rostás Dávid megható üzenetben fordul az olvasókhoz: háláról, kapcsolódásról és arról az emberi erőről ír, amely a legnehezebb élethelyzetekben is megtart. A 24 éves fiatal a Duchenne-szindrómával való együttélés közepette is a remény és a szeretet hangján szól hozzánk.
Újév első napján megállunk egy pillanatra, visszatekintünk az útra, amely mögöttünk van. Megköszönjük mindazt, amit kaptunk, és hálával a szívünkben indulunk tovább az új esztendő felé. Ez a nap a kezdeteké, az új reményeké és a friss lehetőségeké. Így érkezik meg az újév a Duchenne-szindrómás Dávid életébe is.
“2026 első napján azt üzenném az embereknek” - Boldog újévet kíván a Duchenne-szindrómás Dávid
A 24 éves, Rostás Dávid egész életét a betegsége által szabott korlátok között éli, mégis, rendíthetetlen pozitivitással és szeretettel tekint előre, az elkövetkezendő évre. Most egy különleges üzenettel fordul az olvasókhoz, amely erőt ad, elgondolkodtat és emlékeztet arra, mi az, ami igazán fontos.
Év végén az ember ösztönösen visszanéz. Csak megáll egy pillanatra, és hagyja, hogy megérkezzen mindaz, ami történt. Bennem most nem hangos összegzés van, hanem csendes hála. Az a fajta, ami nem akar nagy szavakat. Mert rájöttem: nem voltam egyedül ezen az úton.
– írja Dávid, akinek az írás az egyetlen eszköze, hogy kapcsolatban maradjon a világgal, mivel nem tud mozogni, lélegeztető géphez van kötve és újbegyei segítségével kommunikál.
Naplóbejegyzései, versei és dalai nem csupán szavak: a figyelem, a bizalom és a kapcsolódás jelei, amelyeket olvasói adtak neki az elmúlt év során.
2026 első napján azt üzenném az embereknek, hogy ne féljenek az új kezdetektől még akkor sem, ha azok nem hangosak, nem látványosak, és nem azonnal hoznak csodát. Egy új év nem mindig azt jelenti, hogy minden megváltozik. Néha csak azt, hogy kaptunk még egy napot hinni. Még egy reggelt, amikor dönthetünk úgy, hogy nem adjuk fel. Hogy megengedjük magunknak a reményt, akkor is, ha fáradtak vagyunk. Az új kezdet nem feltétlenül egy nagy lépés. Lehet egy gondolat. Egy belső igen. Egy csendes elhatározás, hogy ma egy kicsit emberségesebbek leszünk magunkkal és egymással. A lehetőségek nem mindig ott vannak, ahol keressük őket. Néha bennünk születnek meg. Akkor, amikor elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk, és nem várjuk meg, hogy készen legyünk az életre. Ha 2026 első napján bármit kívánhatnék mindenkinek, az ez lenne: merjetek jelen lenni. Mert amíg itt vagyunk, addig mindig van tovább. köszönöm, hogy teret kaphatok ezeknek a gondolatoknak.
– írja lapunknak majd hozzáteszi:
Kedves ismerőseim, barátaim, követőim ti ott voltatok. A sorok között, a gondolatok mögött, egy-egy reakcióban, üzenetben, megosztásban. Amikor verseket írtam, amikor naplórészleteket engedtem ki magamból, amikor dalok születtek a csendből és a reményből, ti figyeltetek. És ez több volt, mint jelenlét: bizalom volt. Olyan, amit nem lehet kikényszeríteni, csak megkapni. Nem a számok maradnak meg bennem, nem a statisztikák. Hanem az, hogy kapcsolódás született. Hogy volt, aki magára ismert egy mondatban. Volt, aki megállt egy bekezdésnél. Volt, aki érezte: nincs egyedül. És ha csak ennyit adott ez az év, már megérte. Mert a valódi siker nem hangos, hanem emberi, csöndes és jó. A létezés.
– hangsúlyozza Dávid, kiemelve, hogy minden visszajelzés, bátorító szó és „itt vagyok” pillanat értékes, és tovább építi a hitet és a reményt.
Dávid élete különleges példája annak, hogyan lehet a nehézségek közepette is megtalálni az erőt. A Duchenne-szindróma fokozatosan bénította le izmait, ma már ágyhoz kötve él, lélegeztetőgépre szorul, és gégemetszés következtében beszélni sem tud. Mégis minden nap új célt talál az írásban, amely szabadságot és kapcsolatot jelent számára.
Vannak napok, amikor mélységesen szomorú vagyok, amikor frusztrál a tehetetlenség, de megtanultam, hogy ezek az érzések részei annak, aki vagyok. A sötétséget ismerve tudok erősen kapaszkodni a jóba
– vallja Dávid.
Az új év első napján különösen fontos ez az üzenet: a valódi erő nem a számokban vagy a teljesítményben, hanem a kapcsolódásban, a hála kifejezésében és az apró örömök felismerésében rejlik. Dávid szavai emlékeztetnek minket arra, hogy minden nap új lehetőséget ad a reményre, az összetartozásra és az élet szépségeinek meglátására. Ez az év megtanított hálát adni azért is, ami láthatatlan. Azért, hogy figyelmet kaptam. Időt. Nyitott szíveket. És azért, hogy amit írok, az nem marad magában, hanem él tovább bennetek. Ez a legnagyobb ajándék, amit egy alkotó kaphat. Én a hála őrzője vagyok. És tudom: minden szó, amit szeretetből írunk, visszatalál azokhoz, akiknek szükségük van rá. Köszönöm, hogy velem voltatok ebben az évben. A figyelmetek nem múlt el nyomtalanul bennem maradt. És én ezért örökké hálás vagyok.
– zárja gondolatait Rostás Dávid. Az év első napja így nemcsak az idő múlását jelzi, hanem a lehetőséget is, hogy hálával, figyelemmel és új reményekkel tekintsünk a következő időszakra.
Érdekel hasonló történet? Nézd meg videón!
Ripost hírek
