RETRO RÁDIÓ

Az ablakon keresztül menekült a férfi, akit az anya a lánya szekrényében talált

Létrehozva2026. 02. 21. 21:30

Kislánya szekrényében talált rá annak felnőtt korú szeretőjére.

Letartóztattak egy férfit, miután állítólag hajnali fél 5-kor egy tinédzser lány szekrényében rejtőzve találták meg Utah államban. Szexuális visszaélés miatt emeltek ellene vádat.

Nyolc alkalommal követett el szexuális visszaélést
Nyolc alkalommal követett el szexuális visszaélést
Fotó: Képünk illustráció: Unsplash

A 30 éves Victor Ivan Ernesto Gamez Tesucunt ellen szexuális visszaélés, testi sértés és bizonyítékhamisítás miatt emeltek vádat. Végső ítéletére várva jelenleg is őrizetben van.

A férfit azután tartóztatták le, hogy egy nő 16 éves lánya hálószobájának szekrényében megtalálta. Az anya beszámolója szerint a férfi félmeztelen volt, majd amikor rátalált, a falhoz lökte, miközben az ablakon keresztül menekülni próbált a lakásból.

Nem először követett el szexuális visszaélést

A tinédzser lány azt állította a hatóságoknak, hogy korábban is létesített már szexuális kapcsolatot a férfival. Tesucun később a kihallgatása során is bevallotta, már több mint 8 alkalommal létesített tudatosan szexuális kapcsolatot a 16 éves kiskorúval.

Ezen felül a rendőrség azt állítja, hogy Tesucun tudatosan törölte az összes bizonyítékot, amely bűnös kapcsolatukat alátámaszthatja. Állítása szerint korábban a lány is erre bátorította. 

A People szerint a 30 éves férfi először február 20-án állhatott bíróság elé. Óvadék nélküli börtönbüntetést rendeltek el számára.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.