1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Leomlott a szilágycsehi református templom 507 éves tornya – képeken a katasztrófa

Létrehozva2026. 02. 07. 12:30

Drámai hirtelenséggel leomlott a romániai Szilágycsehi település református templomának több mint fél évezredes tornya. Az 1519 óta stabilan álló műemlék jelentős része az úttestre zuhant, magával rántva a református templom tetőszerkezetének egy részét is. Adománygyűjtés és összefogás indult a templom megmentéséért.

Leomlott a szilágycsehi református templom tornya kedden este, a romániai Szilágy megyében. A hatóságok tájékoztatása szerint halálos áldozat nincs, a lezúduló törmelék miatt egy helyi rendőrnő sérült meg, őt kórházba szállították. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, a mentők és a rendőrség, a romokat keresőkutyákkal vizsgálták át.  

a református templom az omlás után
Törmelékek hevernek a református templom előtt a földön. Az omlásveszély miatt a területet teljesen lezárták (Fotó: Czeglédi Zsolt)

Felújítás alatt állt a református templom, amikor megtörtént a baj

Az erdélyi Krónika című hírportál beszámolója szerint a templom közvetlen környezetében éppen földmunkák zajlottak, így felmerül a gyanú, hogy ezek hozzájárulhattak az épület szerkezeti instabilitásához, illetve az omláshoz. Az omlás mégis váratlanul érte a kivitelezőket, hiszen a falak akkor dőltek le, amikor a munkások már befejezték a napi feladatokat és hazamentek. Jelenleg a hatóságok az eset pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Az Erdélyi Krónika a közösségi médiában terjedő felvételek alapján arról számolt be, hogy a lehulló fal- és tetőelemek több, az úttesten és a járdán parkoló gépkocsit összezúztak. A környéken rövid időre káosz alakult ki, a forgalmat mindkét irányban leállították.  

A szilágycsehi református templom Szilágy megye egyik legrégebbi egyházi épülete. Az erdélyi templom középkori eredetű: a mai épület magja a 15–16. század fordulóján alakult ki, erre utal a szentély boltozatán fennmaradt 1519-es évszám is. Eredetileg gótikus stílusú, egyhajós templom volt, amely a reformáció után került a református közösség használatába. Története során többször érte nagyobb csapás: a 17. század elején tűz pusztította el a tetőszerkezetet, a későbbi évszázadokban pedig számos átépítés és javítás történt. A mostani felújítás célja éppen az állagmegóvás, a falazatok megerősítése volt. 

Éppen a toronyszerkezet miatt kezdték meg a felújítást, de az már nem várt tovább (Fotó: Czeglédi Zsolt)

Gyűjtés indult a templomtorony újjáépítésére 

A katasztrófa után a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a román művelődési minisztérium válságstábot hozott létre a romok eltakarítására és a helyreállítás előkészítésére. Mivel a károk mértéke messze meghaladja a helyi gyülekezet lehetőségeit, a Magyar Református Szeretetszolgálat is adománygyűjtést hirdetett a templom megmentésére. 

A templom újjáépítését az adomany.jobbadni.hu oldalon, illetve az alapítvány bankszámlájára történő utalással is támogatni lehet. 

Mindnyájunkat megrázott a döbbenetes hír, hogy a felújítás alatt lévő szilágycsehi református műemléktemplom tornya leomlott. A gyülekezet a felújítás során szakszerűen járt el, betartva a hatályos törvényeket, a megfelelő szakembereket bevonva a munkálatokba. A munkálatok alatt megállapították, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái vannak, arra azonban nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak. 

A bajban csak az vigasztal minket, hogy emberáldozat nem történt, és a tornyot újjá lehet építeni, bár a jelentős anyagi teher meghaladja a gyülekezet anyagi lehetőségeit. Ennek érdekében gyűjtést indítunk, hogy mindazok, akik imádságban hordozzák épített örökségünket és egyházunk sorsát, adakozhassanak erre a célra. 

– írta felhívásában a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.