
„27 évesen időskori betegséget diagnosztizáltak nálam, de egy diéta mindent megváltoztatott”
A fiatal futó azt hitte mindent elveszített. De nem hagyta, hogy a betegség legyőzze.
Harry Lancaster 26 évesen teljesítette a londoni maratont, 2 óra 27 perces egyéni csúccsal. Egy évvel később, 27 évesen azonban két stressztörés után csontritkulást diagnosztizáltak nála, egy olyan betegséget, amely jellemzően idősebb embereknél fordul elő.

Fotó: PORNSAWAN /
A betegség elsőre sokkoló volt
A diagnózis rendkívül ijesztő volt számára, hiszen korábban mindig aktív életet élt. Úgy érezte, teste bármikor újra megsérülhet, ami fizikailag és mentálisan is megterhelte.
„27 évesen időkori betegség diagnosztizáltak nálam, de egy diéta mindent megváltoztatott”
Harry azonban nem adta fel. Átalakította edzésprogramját: csökkentette a futott kilométereket, nagyobb hangsúlyt fektetett az erősítésre, a stabilitásra és a regenerációra. Kiemelten figyelt az alvásra is, amely kulcsszerepet játszik a csontok és izmok helyreállításában.
Táplálkozásában növelte a kalciumbevitelt, és beépített egy magas fehérje- és kalciumtartalmú tejet az étrendjébe, amely a gyártó szerint kétszer annyi fehérjét és 80 százalékkal több kalciumot tartalmaz, mint a hagyományos tej. Elmondása szerint ez segítette a regenerációt és csontjai megerősítését. Kilenc hónappal később egy DEXA-vizsgálat jelentős javulást mutatott a csontsűrűségében, így fokozatosan visszatérhetett a futáshoz.
Idén ismét rajthoz áll a londoni maratonon. Szerinte a legfontosabb tanulság az volt, hogy fenntartható, hosszú távú változtatásokra van szükség, nem pedig szélsőséges megoldásokra. Történetével másokat is arra szeretne bátorítani, hogy hasonló diagnózis esetén se adják fel, hanem tudatos életmódbeli változtatásokkal küzdjenek a javulásért, írja a Mirror.







