
Az orvosok csak idegi problémának hitték a nő rohamait – A szülés után kiderült a döbbenetes igazság
A nő sem gondolta, hogy ennyire súlyos az állapota.
Egy 37 éves angol nő, Lisa Wootten élete legboldogabb időszakát élte volna – helyette egy éveken át tartó orvosi tévedés és egy súlyos diagnózis árnyékolta be az anyaságát.

Fotó: Pexels/Anna Shvets – Képünk illusztráció
Lisa, aki az angliai Essex megyéből származik, mindig is arról álmodott, hogy anya legyen. Miután házassága véget ért, úgy döntött, egyedül vállal gyermeket mesterséges megtermékenyítéssel (IVF). Hogy a teste a lehető legjobb állapotban legyen, sportolni kezdett, és elmondása szerint „soha nem volt még ilyen egészséges”.
Ám 2023 januárjában valami megváltozott. Lisa rosszul érezte magát, testének bal oldala rángatózni kezdett. Kórházba került, ahol kizárták a stroke-ot, de az orvosok csupán idegi problémának vélték a jelenséget – mondván, ez „valószínűleg a vesefertőzés következménye”. Lisa azonban érezte: valami nincs rendben.
Hónapokkal később elesett a lépcsőn, mert lábai egyszerűen felmondták a szolgálatot. Ettől kezdve havonta legalább egyszer, „órarendszerűen” jelentkeztek nála a rohamok, de a vizsgálatok továbbra sem találtak semmit.
Azt mondták, idegi eredetű a gond, ezzel együtt kell élnem
– idézte fel.
Közben Lisa új párra talált, Ollie-ra, és 2024 februárjában ismét belevágott az IVF-be. A kezelés sikeres volt – ám a 38. terhességi héten súlyos, 35 percen át tartó roham rázta meg. Eszméletlenül vitték kórházba, ahol sürgősségi császármetszést hajtottak végre rajta. Kisfia, Noah, két héttel korábban, de egészségesen jött világra.
Amikor a mellkasomra tették, az volt életem legszürreálisabb pillanata. Olyan jelenet volt, amiről mindig álmodtam – csak épp minden káosz közepette történt meg
– mesélte Lisa a People Magazinnak.
A rohamok azonban nem múltak el. Végül egy agyvizsgálat kimutatta a valódi okot: Lisa fejében egy 5 centiméteres agydaganat nyomta az agyat. Még ekkor is próbált pozitív maradni:
Azt hittem, majd kiműtik, és minden megy tovább.
A valóság azonban sokkal nehezebb volt. Hetekig tartó kórházi kezelések után, decemberben operálták meg. A daganatot meningiómának nevezték – ez az agyhártyából kiinduló, viszonylag jól kezelhető típus, de Lisa agyát már annyira nyomta, hogy maradandó epilepsziát okozott.
Azt mondták, ha már agydaganatom van, ez a ‘legjobb fajta’. De a mérete miatt maradt belőle bennem 5 százalék, és életem végéig epilepszia elleni gyógyszert kell szednem
– írta.
A betegség miatt hetekig nem szoptathatta kisfiát, és hónapokig nem maradhatott vele egyedül, mert bármikor újabb roham törhetett rá. Ez megnehezítette a kötődés kialakulását is:
Késve tudtam igazán anyaként átélni a pillanatokat.
Ma azonban már próbál előre tekinteni. Jótékonysági sétákon vesz részt, pénzt gyűjt agydaganat-kutatásra, és az Instagramon is megosztja történetét.
Noah adott erőt, hogy ne adjam fel. Minden nap hálás vagyok, hogy a kisfiam egészséges. Most tanult meg járni – és ott lehettem, amikor megtette az első lépéseit.






