
„Azt hittem, a férjemnek csak rosszkedve van, de néhány hónappal később meghalt”
A feleség elárulta, nem gondolták, hogy ekkora a baj.
Egy férfi személyiségének változása és egyre növekvő „rosszkedve” egy gyilkos daganat figyelmeztető jeleinek bizonyultak. A 69 éves Jean Gurrey férje, a 70 éves Mark rosszkedvét és ingerlékenységét egyszerűen azzal magyarázta, hogy „csak szeret panaszkodni”.

Ugyanakkor a férfinél - aki golfozott - kisebb rohamok jelentkeztek. A CT-vizsgálat később kimutatta, hogy ezért az agydaganata volt a felelős. Mark műtéten, sugárterápián és kemoterápián esett át az NHS-standard kezelése keretében, ami súlyos kimerültséget és más mellékhatásokat okozott. Tragikus módon 2024 februárjában Mark glioblastoma következtében elhunyt.
Visszatekintve látom, hogy a jelek ott voltak, de olyan finomak voltak. Jóindulatú panaszkodása a család humorának részévé vált, és mindannyian együtt nevettünk rajta. De ami korábban könnyed és szeretetteljes volt, az egyre élesebbé; egyre kritikusabbá és ingerlékenyebbé vált. Bár ez engem különösen aggasztott, az öregségnek tulajdonítottuk be, és soha nem gondoltuk, hogy valami ennél sokkal rosszabb lehet
- emlékezett vissza a gyászoló nő.
Miközben rosszkedvűséget és ingerlékenységet mutatott, Marknál minirohamok is jelentkeztek.
„Mark arról beszélt, hogy zenét hall a fejében. Ez rövid ideig tartott, talán hetente két-három alkalommal. Soha nem tudta beazonosítani a dallamot, és néha csak néhány másodpercig tartó hang volt. Ragaszkodott ahhoz, hogy ez nem zavarja, sőt, bevallotta, hogy egész tetszik neki” - mondta a nő.
Jean elárulta:
Alig egy hónappal azután, hogy megtudtuk, hogy a kezelésnek köszönhetően Mark daganata összezsugorodott, és személyisége visszatért a régi önmagához, a tünetei újra jelentkeztek. Az onkológus beszélt nekünk a klinikai vizsgálatokról, de Mark nem felelt meg egyiknek sem. Megbíztunk benne, és ő elmagyarázta, hogy a daganat nagyon agresszíven újult ki. Tudom, hogy sokan kapnak agydaganatot, és évekig élnek vele, de Mark daganatának különleges típusa rendkívül kegyetlen. Úgy lopózik be, mint egy éjszakai gyilkos, és nem kímél senkit.
Júliusban az essexi Abridge Golf Club, ahol Mark rendszeresen játszott, több mint 2000 fontot (közel 900 ezer forint) gyűjtött az agydaganat-kutatás számára, miután Kirk Williams kapitány Mark tiszteletére ezt a jótékonysági szervezetet választotta. Mark halála után Jean most a Brain Tumour Research jótékonysági szervezettel működik együtt, amely az egyetlen olyan országos jótékonysági szervezet, amely minden típusú agydaganat gyógyítására törekszik - írja a Mirror.






