RETRO RÁDIÓ

"Azt mondták, ki kell aludnia a betegségét, másnap meghalt"

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 09. 12. 09:30

A tinilány halála megelőzhető lett volna. Súlyos orvosi hiba történt.

Habár a mentősök elismerték a hányós, 15 éves Zara Cheesmanról, hogy egyértelműen beteg és rosszul van, szüleinek mégis azt mondták, a tininek csak ki kell aludnia másnap. Ez a súlyos orvosi hiba azonban a halálát okzota, miután Zara másnap otthonukban összeesett és légzési gondjai adódtak. Szülei kórházba vitték, ott pedig közölték velük, a tinilány túlélte volna betegségét, ha korábban beviszik őt. Zaráról ugyanis kiderült, hogy sajnos agyhártyagyulladással küzdött, amely ugyan könnyen kezelhető, életveszélyes szövődményeket is okozhat. 

súlyos orvosi hiba okozta a tragédiát
Azt mondták, ha időben beviszik, túlélhette volna. Súlyos orvosi hiba történt  Fotó: Pexels/Anna Shvets – Képünk illusztráció

Orvosi hiba miatt vesztette életét

Zara 2024. december 23-án, karácsony előtt vesztette életét. A mentősök döntése azonban, miszerint a tininek csak aludnia kell, nem az első komoly orvosi hiba volt. Kiderült ugyanis, hogy Zarát szülei korábban már vitték be a sürgősségire, ahonnan egyszerűen hazaküldték őket mondván, az iskolás szimplán vírusos. Ezért is olyan fájdalmas Judith és Mark gyásza.

Ez volt az egyik legnehezebb dolog, amit hallottunk. Hogy túlélhette volna. Teljesen összetörtünk ettől 

- közölték hozzátéve, Zara halála óriási űrt hagyott az életükben.

Az életét egyéni és szervezeti inkompetencia oltotta ki. Leírhatatlan a fájdalom, amit átéltünk.

Zara betegsége 2023. december 19-én, csütörtökön kezdődött, amikor iskolából hazatérve láza lett és hányt, majd este összeesett. Másnap vitték szülei sürgősségire először. Szülei úgy vélik, ha akkor legalább egy vérvételt csináltak volna vagy antibiotikumot írtak volna fel, a tragédia megelőzhető lett volna. 

Zara hihetetlenül kedves, empatikus és intelligens volt. Minden érzelme azonnal látható volt rajta. Maga volt a természet ereje. Egy tiszta energiaforrás 

- emlékezett rá édesanyja, írja a TheSun.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.