
Örökbeadás volt az egyetlen lehetősége: most, évekkel később, először látja a fiát az anyuka
A fiatalon teherbe esett nő a fiát akarta megvédeni a saját családjától. Az örökbeadás után a fiú ma már hálás az édesanyja nehéz döntéséért.
Egy 64 éves brit anyuka, Paula Cottrell, megható újratalálkozáson vehetett részt fiával, akit több mint negyven éve adott örökbe. A találkozás az angliai Long Lost Family című sorozat egyik legújabb epizódjában történt meg. Az anya az örökbeadást választotta, mert így mentette meg gyermeke leendő boldogságát.

Cottrell 19 éves volt, amikor rájött, hogy gyermeket vár, de fia apja ekkorra már eltűnt, és soha többé nem sikerült megtalálnia.
Azt kérdeztem magamtól: most mit fogok tenni? Elmondtam az apjának, de ő egyszerűen eltűnt. Egyedül maradtam, nem tudtam hová forduljak, de biztos voltam benne, hogy nem mehetek vissza a szüleim házába. Az egyetlen lehetőségemnek az örökbeadást láttam
- mesélte Paula a műsorban.
Örökbeadás volt az egyetlen út
Cottrell elmondása szerint a szülői házban alkoholizmus, elhanyagolás és bántalmazás volt jelen , ő pedig nem akarta, hogy gyermeke ugyanebben a környezetben nőjön fel.
Egerek voltak a konyhában, mindent koszos edények és ruhák borítottak. Szóbeli és fizikai bántalmazás is előfordult. Az embernek biztonságban kellene éreznie magát az otthonában, de nekem sajnos az egész gyerekkorom félelemmel telt.
Fiát 1980-ban hozta világra, és Lee-nek nevezte el. Bár szülés után karjaiban tarthatta, tudta, hogy nem maradhat vele, és bocsánatot kért tőle, mielőtt elbúcsúzott. Lee két naposan került nevelőszülőkhöz, később pedig egy pár örökbe is fogadta.
A férfi ma már Paul néven él, egyetemi tanárként dolgozik Liverpoolban, és több mint 20 éve él boldog párkapcsolatban. Elmondása szerint szeretné megköszönni biológiai édesanyjának mindazt, amit érte tett, mert boldog gyermekkora volt, és mai napig szoros kapcsolatban áll az örökbefogadó családjával.
Az első találkozásuk érzelmekkel teli volt, de nem az utolsó.
Az a reményem, hogy teljes életet él, de közben talán én is kaphatok belőle egy apró szeletet. Nekem már ez is elég lenne.
- mondta könnyes szemmel Paula a People magazinnak.






