
Lengyel exelnök: Zelenszkij háborúba akart rántani minket
A korábbi államfő kimondta, amit eddig is sejteni lehetett.
Andrzej Duda korábbi lengyel elnök a napokban nagy visszhangot kiváltó televíziós interjút adott, amiben többek közt arról beszélt, hogy az orosz-ukrán háború korai szakaszában Volodimir Zelenszkij egy erőteljes kísérletet tett arra, hogy Lengyelországot is belerángassa a konfliktusba.

A volt köztársasági elnök elmondása szerint Zelenszkij kísérlete a 2022 novemberében bekövetkezett, Przewodów faluban történt rakétabecsapódás tragédiájához köthető, ami két civil halálát okozta. Közvetlenül az incidens után felmerült a gyanú, hogy orosz támadás történt, ami a NATO 5. cikkelyének aktiválását is kilátásba helyezte volna. Volodimir Zelenszkij ezért nyilvánosan azt állította, hogy orosz rakéta csapódott be Lengyelországba, és sürgette a szövetségesek határozott válaszát. A későbbi vizsgálatok azonban kimutatták: egyértelműen egy eltévedt ukrán légvédelmi rakéta okozta a tragédiát.
Duda elmondása szerint közvetlenül a tragédia után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök erőteljes nyomást gyakorolt rá és a lengyel kormányra, hogy minél előbb ismerjék el: az Oroszországból kilőtt rakéta okozta a pusztítást.
„Ők már az első pillanattól azon voltak, hogy mindenkit bevonjanak a konfliktusba”
– fogalmazott Duda, hozzátéve, hogy Ukrajna számára az lenne az ideális helyzet, ha egy NATO-ország is közvetlenül belesodródna a háborúba.
Duda meglepő kijelentéseire a műsorvezető egyenesen rákérdezett, hogy Zelenszkij próbálta-e Lengyelországot a háborúba rángatni. „Igen, így értettem” – felelte erre a volt elnök, egyértelművé téve, hogy nem pusztán politikai kommunikációról, hanem konkrét kísérletről beszélt. Szavai szerint az ukrán vezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a rakétabecsapódást Oroszország elleni agresszióként könyveljék el, holott a későbbi vizsgálatok ezt határozottan cáfolták.
Duda kijelentései nemcsak Ukrajnában, de Lengyelországban is komoly vitát kavartak. Sokan úgy vélik, a volt államfő nyilatkozata alááshatja a varsói–kijevi kapcsolatokat, miközben Kijev továbbra is a lengyel logisztikai és politikai támogatásra szorul. Mások szerint viszont Duda csupán kimondta azt, amit sokan gondoltak: Kijev a saját biztonságát próbálja garantálni azzal, hogy szövetségeseit minél mélyebben belerántja az oroszok elleni háborúba.







