
„Sosem éreztem magam ennyire betegnek” - szörnyű kór tette tönkre a férfi karrierjét
Egy ritka rákos megbetegedéssel küzd egy fiatal férfi, miután fájdalmas duzzanatot talált az ágyékában.
Egy fiatal londoni színész, aki a West End színpadára vágyott, megrázó történetet osztott meg: az orvosok sokáig félvállról vették a panaszait, mígnem kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd – mindössze 28 évesen.

Joe Readman, a musicalszínész nyáron vette észre először, hogy egy fájdalmatlan duzzanat jelent meg az ágyékában. Pár héten belül éjszakai izzadások, viszkető bőr és ájulás is jelentkezett nála. Háziorvosa kórházi rákvizsgálatra utalta, ám amíg a vizsgálatra várt, állapota drasztikusan romlott. „Két hétig nagyon beteg voltam. Végül bementem a sürgősségire, mert úgy éreztem, nem fogom túlélni. Ennyire rossz volt” – mesélte. Ennek ellenére hazaküldték, és azt mondták neki, várjon a vizsgálatokra. Amikor végre megérkezett a kórházba, kiderült, hogy a várt biopsziát és ultrahangot még nem is ütemezték be.
Ott közölték, hogy most adják majd be a kérést. Közben én két hete beteg voltam, nem tudtam dolgozni, és nem engedhettem meg magamnak, hogy hiányozzak a munkahelyemről. Szerencsére az orvos megértette, és végül még aznap megcsinálták a vizsgálatokat
- olvasható a Daily Mail cikkében.
A képalkotó eljárások egy rendellenes tapintású, duzzadt nyirokcsomót mutattak, a biopszia és a vérvizsgálat pedig kimondta a diagnózist: Burkitt-limfóma, 4. stádiumban – egy agresszív és előrehaladott vérképzőszervi daganat. A Burkitt-limfóma egy ritka non-Hodgkin limfóma-típus. Tünetei gyorsan és ijesztően jelentkeznek: fájdalmas csomók a nyirokcsomókban, éjszakai izzadás, láz, fogyás, fáradtság, hasi fájdalom vagy duzzanat, illetve a csontvelő érintettsége esetén légszomj vagy váratlan vérzések.
Mivel a betegség rendkívül gyorsan terjed, az időben történő diagnózis kulcsfontosságú. Korai stádiumban nyolc betegből hat-nyolc ötéves túlélési esélyt kap, ám előrehaladott állapotban a prognózis jóval rosszabb.
A kezelés rendszerint agresszív kemoterápiás ciklusokból áll, rituximabbal kiegészítve. Sokszor közvetlenül a gerincvelői folyadékba is gyógyszert juttatnak, hogy megelőzzék az agyba és gerincbe történő áttétet. A betegeknél gondosan figyelni kell a daganat szétesése miatt kialakuló, életveszélyes szövődményre, a tumor lízis szindrómára.
Readman most kezdte meg az első, akár két hétig tartó kemoterápiás ciklusát. Összesen négy ilyen periódus vár rá, így három-négy hónapig nem tud majd dolgozni. „Sejtettem, hogy nem lesz könnyű, de még ennél is keményebb. A legnehezebb az volt, amikor el kellett mondanom a barátaimnak és a családomnak. Anyám egy angyal, rengeteget törődik velem, de felhívni őt ezzel a hírrel – az volt a legfájdalmasabb.” A diagnózis derékba törte a fiatal színész West End-karrierjét, és ellehetetlenítette, hogy tovább dolgozzon a Soho egyik bárjában. Anyagi támogatásért rokkantsági ellátást igényelt és jótékonysági szervezetekhez fordult, de választ még nem kapott. Ezért létrehozott egy GoFundMe-oldalt, hogy a bérleti díjat, a számlákat és az utazási költségeket fedezni tudja a kezelések ideje alatt.






