
Megrázó: állati féreghajtó okozta a halálát a rákos betegnek
Tudatlansága okozta halálát a 45 éves férfinek, aki féreghajtót szedett rákbetegsége ellen, ám az emberi fogyasztásra nem volt alkalmas.
Lee Redpath, egy 45 éves angol férfi, úgy döntött, hogy előrehaladott rákbetegségéből féreghajtó szedésével próbál kigyógyulni. 21 napon keresztül szedte a pirulákat, melyet állatok számára készítettek. Előzetesen a közösségi média oldalakon azt olvasta, hogy a szerben lévő fenbendazol, hatásos lehet a halálos kór ellen, ám belehalt, mivel a féreghajtó teljesen tönkretette a máját. A gyógyszernek hitt tablettákat a férfi az interneten keresztül rendelte meg Ukrajnából.

Interneten olvasott a féreghajtó rák elleni sikeréről
Táptalajt az adott a férfinek, hogy nemrégiben olvasta Mel Gibson amerikai világsztár egyik cikkét, melyben arról beszélt, hogy három barátja is meggyógyult negyedik stádiumú rákjából, a féreghajtó hatására.
Látta az interneten a cikket és azt hitte, biztonságos, mert hogy Amerikában is használják az emberek. Az interneten is reklámozzák, bárki beszerezheti és tudtán kívül halálos veszélybe sodorhatja magát. Az embereket külön kellene erre veszélyre figyelmeztetni
– mondta kétségbeesetten a férfi kedvese, Lauern Laul.
A féreghajtóban lévő fendebazolra sokan esküsznek, hogy segíthet a rák legyőzésében, ám tudományos bizonyíték nincs arra, hogy valóban hatásos lenne. Lee Redpath életét meg lehetett volna menteni, ha májátültetést kapott volna, ám a halála előtti három hónapban folyamatosan ivott, ami így a féreghajtóval kombinálva, tönkretette a szervét. Májzsugorban halt meg – írja a The Sun.






