
Furcsa tüneteket tapasztalt az apuka, pár hét múlva meghalt
Két gyereket hagyott hátra a 38 éves férfi.
Tragikus módon vesztette életét egy kétgyermekes, 38 éves édesapa, miután megcsípte egy mérges pók, amit volt élettársa szerint online vásárolt a férfi.

A 38 éves Mark Anthony Kirby, aki az angliai Merseyside megyei Prescotból származott, augusztus 2-án, szombaton meghalt. Élettársa állítása szerint néhány héttel korábban vásárolt pár pókot az interneten. A gyermekek anyukája, Kayleigh Gill elmondta, Skóciába utaztak, ahol a férfi rosszullétre panaszkodott.
Július 26-án utaztak vissza Prescotba, de ekkor még nem volt semmi baja a férfinak, ugyanúgy viselkedett, mint szokott, poénkodott, jókedvű volt – számol be róla a Mirror.
Egy héttel később Mark influenzaszerű tünetekre panaszkodott, hőhulláma volt és fájtak a végtagjai. Augusztus másodikán, szombaton felhívta Kayeligh nővérét, Kate-et, aki a lakásukkal szemben lakott, s azt mondta: nem kap rendesen levegőt. Bár Kate időben kihívta a mentőket, mire a helyszínre értek, Mark eszméletlenül feküdt, és már nem lehetett megmenteni az életét.
Két-három héttel korábban öt pókot vásárolt az interneten, és teljesen a megszállottjuk lett. Azt hiszem, azért vette őket, mert egyedül élt, de amikor együtt voltunk, mindig rettegett a rovaroktól. Annak ellenére, hogy szakítottunk, a legjobb barátok maradtunk. A gyerekeinket helyezte az első helyre
– mondta a férfi exe, Kayleigh, akivel 16 évig alkottak egy párt.
A család teljes sokkban van és bár még nem érkezett meg a boncolási eredmény, úgy vélik, pókcsípés okozta Mark halálát. A tragédia előtt Mark mesélt is a pókcsípésről, ugyanakkor nem akart kórházba menni vele. Az elhunyt édesapát két gyermeke, a 18 éves Nathan-Mark és a 17 éves Kimmy Louise gyászolja.






