RETRO RÁDIÓ

10 százalék volt az esélye a túlélésre: majdnem végzett a fájdalomcsillapító a háromgyermekes édesanyával

Amy Mans
Szerző
Amy Mans
Létrehozva2025. 08. 13. 18:30

A fiatal édesanya állapotra pillanatok alatt romlott le. Egyik nap még jól volt, később már az életéért küzdöttek az intenzíven.

Egy 27 éves amerikai nő, Aleshia Rogers, 2020 augusztusában császármetszéses szülése után az elviselhetetlen fájdalmaira napi két ibuprofent szedett. A háromgyerekes családanya ezt a fájdalomcsillapítót korábban is használta menstruációs görcsökre. Három hét után influenzaszerű tünetei jelentkeztek: láz, nyelési égő érzés, mellkasi kiütés és szemduzzanat. A helyzet azonban később még rosszabbra fordult.

alt=A fiatal nő sokkoló tünetek tapasztalt magán a korábban is szedett fájdalomcsillapító után
A fiatal nő sokkoló tünetek tapasztalt magán a korábban is szedett fájdalomcsillapító után / Fotó: Pexels (Illusztráció)

A nő az orvosok biztatására szedte tovább a fájdalomcsillapítót

Az első kórházi vizsgálaton kötőhártya-gyulladást állapítottak meg, másnap pedig skarlátot – mindkétszer hazaküldték, sőt, javasolták, hogy folytassa a gyógyszer szedését. Ám állapota órák alatt romlott, mivel az arcán, szemén és mellkasán égő hólyagok jelentek meg, a bőre pedig elkezdett lehámlani.

A kórházban ezután Stevens–Johnson-szindrómát (SJS), majd ennek súlyosabb formáját, toxikus epidermális nekrolízist diagnosztizáltak, amelyet feltehetően az ibuprofen váltott ki. Szepszist és többszervi elégtelenséget kapott, ezért 21 napra mesterséges kómába helyezték. A bőrének 95%-át elvesztette, túlélési esélyét 10%-ra becsülték.

Az SJS ritka, de életveszélyes reakció, amikor az immunrendszer megtámadja az egészséges bőrt, a szemhéjakat és a nemi szerveket. A tünetek eleinte influenzára hasonlítanak, majd vörös vagy lilás kiütések jelennek meg, később hólyagok, amelyek fájdalmas sebeket hagynak maguk után.

Öt évvel később Aleshia még mindig küzd a hosszú távú következményekkel. Remegve idézte fel a tüneteket a Daily Mail cikkében:

A bőröm meghalt és levált – lapokban jött le!

Ma azért kampányol, hogy felhívja a figyelmet arra: minden gyógyszernek lehetnek kockázatai, még a gyakran szedett fájdalomcsillapítóknak is. Nincs biztos megelőzés, és aki egyszer átéli, bármikor újra kaphatja.

Az SJS kórházi kezelést igényel, gyakran intenzív osztályon, infúzióval, sebkezeléssel és erős fájdalomcsillapítókkal. Súlyos esetben (mint Aleshiánál) mesterséges kómát is alkalmaznak a test terhelésének csökkentésére. A kiváltó gyógyszert egész életre kerülni kell.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.