
"Arra számítottunk, hogy felépül" - hirtelen összeesett, két gyereket hagyott félárván a fociőrült apa
A középkorú férfi szívrohamot kapott, ami miatt agykárosodást szenvedett.
Tragikus hirtelenséggel vesztette életét egy futballőrült édesapa, miután edzés közben minden előjel nélkül szívrohamot kapott. A 47 éves Tim Sells edzőként dolozott a Whitstable Town FC-nél és a Tankerton csapatánál, ahol fiatal játékosokat nevelt. Miután összeesett, azonnal segítséget hívtak hozzá és kórházba szállították, de eszméletét már soha nem nyerte vissza, majd három nappal később elhunyt. Két gyermeket és szeretett menyasszonyát hagyta hátra, akivel épp esküvőre készülődtek.

Cody fia 13 évesen, Demi lánya 10 évesen lett félárva. Menyasszonyával, Lisával 15 éve voltak együtt.
Elképzelhetetlen sokk ért bennünket. Arra számítottunk, hogy felépül, így leírhatatlan volt a döbbenet, amikor közölték velünk, hogy agykárosodást szenvedett. Egyik pillanatban még velünk volt, a másikban pedig elment. Borzalmas megpróbáltatás volt, amivel még most is nehezen birkózunk meg
- közölte a gyászoló Lia kiemelve, az orvosok már az első perctől tartottak attól, hogy Tim nem tér már magához.
Habár a családapa üzleti diplomát szerzett, szenvedélye mindig a futball maradt, amelyből hivatást is csinált: dolgozott a Gillingham, a Crystal Palace és a Millwall FC csapatainál is. Utóbbi közleményében megrendülten búcsúzott tőle:
Tim kulcsszerepet játszott abban, hogy osztályunk a vezető sport-szolgáltatóvá váljon Lewisham és Southwark térségében. Szenvedélye és elhivatottsága átragadt mindenkire. Mindannyiunkat lesújtott barátunk és kollégánk váratlan elvesztése.
Testvére, Angela öccse halála után adománygyűjtésbe kezdett, hogy a jövőben segíteni tudják Tim gyerekeit. De ez mellett egy fontos üzenetet is közzétett:
Tim elvesztése mindannyiunk számára pusztító. Sokan kérdezik, mit tehetnének. A legfontosabb: tanuljátok meg újraéleszteni mert minden másodperc számít. Ha időben és helyesen alkalmazzák, megnöveli a túlélés esélyét, amíg az orvosi segítség megérkezik. Emellett mindenkinek javasoljuk, hogy ne hanyagolja el az egészségét. Egy egyszerű vérnyomásmérés a gyógyszertárban akár életet is menthet. Kérlek, ne vegyétek természetesnek az egészségeteket
- idézte Angelát a TheSun.







