
„Gyanúsan emlékeztet” – Lelepleződött a Hertha, Dárdai Pál visszatért
Berlinben mindig visszatérnek a sokat kritizált játékstílushoz. 462 nappal és két edzővel később újra Dárdai-üzemmódra váltott a Hertha.
Nincs új a nap alatt Berlinben. A Bild szerint a német másodosztályban ragadt fővárosi futballcsapat edzője, Stefan Leitl az eddig erőltetett játékstílus helyett visszatért az alapokhoz: a Dárdai Pálnál már jól bevált módszert kezdte alkalmazni, miután az övé sehogy sem akart működni.

A Herthát játékosként, majd edzőként immár 28 éve szolgáló berlini magyar Bundesliga-meccsrekorder, Dárdai Pál három időszakban volt a proficsapat vezetőedzője. Előbb 2015 februárjától 4,5 évig, majd 2021 januárjától 10 hónapig (mindkétszer megmentette imádott klubját a kieséstől, sőt Európa-liga-szereplésig vezette), végül legutóbb 2023 áprilisától tavaly nyárig. Rendre azzal a felkiáltással váltották le, hogy az utódától látványosabb támadófutballt várnak – és az utódai mindig befürdenek ezzel. Múlt vasárnap, 462 nappal és két edzővel a harmadik menesztése után a feljutásra esélyesnek mondott és a mezőny legértékesebb keretével is szenvedő Hertha újra „Dárdai-futballra” váltott Darmstadtban.
Visszatért a Hertha a Dárdai-stílushoz
A cikk szerint a Hertha-szurkolók időutazáson érezhették magukat, a Leitl által eddig erőltetett magas letámadásra, labdabirtoklásra, kombinatív játékra törekvés helyett jött a déjà vu: a látottak „gyanúsan emlékeztettek a korábbi edző és klublegenda Dárdai Pál sikeresebb momentumaira”. Az első tíz percben például 86%-ban birtokolta a labdát az ellenfél. A berliniek a kapujuk elé húzódva, fegyelmezetten, stabilan védekeztek – aztán ahogy telt az idő, úgy lettek egyre magabiztosabbak, szabadultak ki mind többször a nyomás alól, és egyetlen csatárra építve, gyors kontratámadásokkal igyekezek operálni. Kis híján sikerrel, de a kapott gól nélkül lehozott idegenbeli meccs is fél siker az eddigi botladozás – idegenbeli vereség a Schalkétól, majd gól nélküli hazai iksz a Karlsruhe ellen –, három forduló után kieső (17.) helyen.
Szerintem jót tesz nekünk, hogy kompaktabban állunk hátul, világos és egyszerű feladataink vannak. Nem támadjuk magasan a labdát, hanem hagyjuk jönni az ellenfelet – aztán gyors átmenetekkel próbálkozunk. Nem ez a legszebb futball, de már elsőre látszik, hogy így obb megoldásokat tudunk választani
– mondta a szembetűnő változásról Fabian Reese, a Hertha csapatkapitánya.
„Kezdetben átadtuk a játék irányítását, nem akartunk területet adni az ellenfélnek. Ezen az úton haladunk tovább. Két csatár helyett egyre váltottunk, védekezésben 5-4-1-es és támadásban 3-4-3-as felállásban” – magyarázta a drasztikus változtatásokat Leitl.
A Bild emlékeztet arra, hogy Dárdai legutóbbi, tavaly nyári leváltásakor Benjamin Weber sportigazgató azt hangoztatta: a kiesés utáni zaklatott szezon, és a 9. helyezés után végre szebb, modernebb és sikeresebb kombinációs játékot vár el egy másik edzőtől. Akkor Cristian Fiélt, majd februártól Leitlt bízta meg mindezzel – erre az eredmények (szezon végi 11., most utolsó előtti helyezés) és a játék sem javultak, sőt. Most pedig a Hertha újra ugyanúgy játszik, mint Dárdainál.
Dárdai Mártonék legközelebb pénteken (18.30, tv: Aréna4) a 7. Elversberget fogadják Berlinben a szezonbeli első győzelmük reményében.







