
A Magyar Honvédség vadászgépekkel védi a balti légteret mától
Mostantól négy hónapon keresztül a Magyar Honvédség látja el Litvánia, Lettország és Észtország légtérvédelmét. A misszió során magyar Gripenek őrzik majd a Baltikum légterét a litvániai Šiauliai légibázison.
Ünnepélyes ceremóniával vette át a Magyar Honvédség a balti országok légterének védelmét csütörtökön. A litvániai Šiauliai légibázison rendezett átadás-átvétel során elhangzott, hogy a Magyar Honvédség immár negyedik alkalommal teljesít szolgálatot a NATO Baltic Air Policing (BAP) missziójának keretében, és ezúttal vezető nemzetként, 80 katonával és négy JAS-39 Gripen vadászgéppel látja el ezt a feladatot, spanyol és olasz támogatással.

Éles riasztás fogadta a magyar delegációt
A csütörtöki ünnepség látványosra sikerült, hiszen a stábunk már az érkezés pillanataiban megtapasztalhatta, mit is jelent a balti misszió a gyakorlatban. Az érkezésünkkor ugyanis egy éles riasztás történt, amely miatt két Eurofighter típusú vadászgép emelkedett a magasba. Ezen éles riasztás ideje alatt a kifutópályákat lezárták, emiatt pedig a magyar delegáció gépe hosszabb ideig a kifutón vesztegelt.
A Magyar Honvédség negyedik NATO-missziója
A balti légtér védelmére azért van szükség, mert Észtország, Lettország és Litvánia nem rendelkezik saját vadászgépekkel.
Magyarország pedig 2015, 2019 és 2022 után immár negyedik alkalommal vesz részt ebben a misszióban. A 2025. augusztus 1-től november 30-ig tartó misszió során ráadásul vezető nemzetként teljesítünk szolgálatot, együttműködésben Spanyolországgal és Olaszországgal.
A misszióban résztvevő magyar kontingens a kecskeméti MH Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár mellett a veszprémi MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ, a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár és a pápai MH 47. Bázisrepülőtér kijelölt szakállományából áll. A kontingens parancsnoka Tősér Péter alezredes.
A kitelepült mintegy 80 fős állomány többsége pilóta és műszaki katona, de emellett része a kontingensnek a napi szolgálatot biztosító törzs (parancsnok, törzsfőnök, logisztika, informatika, kommunikáció stb.).
Milyen feladatokat látunk el?
A magyar kontingens úgynevezett Quick Reaction Alert feladatot lát el, ami azt jelenti, hogy azonosítatlan repülőgép észlelése esetén a Gripeneknek 15 percen belül harckész állapotban a levegőbe kell emelkedniük.

Hét ország légterét védjük
Fontos megjegyezni, hogy a misszión kívül Magyarország állandó jelleggel Horvátország, Szlovákia és Szlovénia légtérvédelméért is felel. Tehát jelenleg a Magyar Honvédség összesen hét ország légvédelmi feladataiban vállal szerepet:
- Magyarország
- Szlovákia
- Szlovénia
- Horvátország
- Észtország
- Lettország
- Litvánia
Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter a ceremónia során megjegyezte, hogy ezen küldetés egyben egy különleges lehetőséget is nyújt a magyar légierő számára, hogy gyakorolhassa, illetve fejleszthesse képességeit.

Szalay-Bobrovniczky: a baltiak számíthatnak ránk
A hivatalos beszédeket a leköszönő lengyel és román kontingens parancsnokai kezdték, majd ünnepélyes medál- és – a balti légteret szimbolizáló – kulcsátadás következett. Ezután Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott beszédet.
Magyarország honvédelmi minisztere beszédében kiemelte, hogy a balti államok biztonsági értelemben rendkívül kényes helyzetben vannak, hiszen történelmi okokból kifolyólag is veszélyeztetve érzik magukat.
A békéhez erő kell
– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki köszönetet mondott a lengyel és román partnereknek, illetve Litvániának, amely, mint fogadó nemzet biztosítja a gépek működtetéséhez szükséges feltételeket.
Akcióban a vadászgépek
A mostani, csütörtöki ünnepélyes átadás átvétel alatt a magyar Gripenek még csak gyakorlórepülést hajtottak végre, míg a spanyol légierő Eurofighter géppárja a már korábban említett riasztás miatt szállt fel. Péntektől azonban már a magyar harci gépek is teljes készenlétet adnak, ugyanis hivatalosan augusztus 1-án reggel 8 órától átvették a légtérrendészeti feladatok teljes körű ellátását.
Nézze meg galériánkat:
Ripost hírek


















