
Felháborító: elárulta, mivel töltené szabadságát, emiatt főnöke elutasította
Főnöke azt mondta, nem lenne munkaképes másnap.
A People cikke szerint egy nő megbánta, amikor őszintén elárulta felettesének az indokot, amiért ki szeretne venni szabadságot. A nő a Mumsnet nevű fórumon fejezte ki a csalódottságát, mondván, hogy egy brit vállalatnál dolgozik, ahol a szabadságkérelmeket a közvetlen felettes hagyhatja jóvá. Öten dolgoznak a csapatban és állítása szerint a nyolc év alatt, mialatt itt dolgozott, sosem volt baj a szabadságolásokkal.

Korábbi felettesét azonban a múlt hónapban egy másik, az osztályon dolgozó személy váltotta le. Azonban nem gondolta volna, hogy probléma lesz, ahogy azt sem, hogy főnöke látszólag ártatlan érdeklődése arra vonatkozóan, hogy mit fog csinálni a szabadsága alatt, nem is olyan ártatlan kérdés.
Mivel azt hitte, felettesét tényleg érdekli, mivel fogja tölteni a szabadnapjait, így elárulta, hogy egy ötórás repülőútra indul.
Most elutasították a szabadságkérelmemet, mert szerintük nem leszek munkaképes hétfőn – pedig csak vasárnap este érkezem vissza Teneriféről egy 22:30-kor landoló járattal (egy olyan repülőtéren, ami 20 percre van az otthonomtól)
- írta a fórumon a nő.
Teljesen lesokkolódott, amikor felettese elutasította kérelmét, nem tudta, mit feleljen. Most azon gondolkodik, mégis mennyire ésszerűtlen, ha úgy gondolja, hogy teljességgel rajta múlik, mivel tölti szabadságát és ő érzi, mennyire tud munkaképes állapotba kerülni másnap reggelre.
Ráadásul mielőtt befizette a nyaralását, ellenőrizte, hogy senki más szabadságával ne ütközzön az ő nyaralása.
Többszáz válasz érkezett a fórumon erre a hihetetlen történetre, a többség egyetértett, hogy nem kell bizonygatnia a munkaadójának, mivel tölti a szabadságát.
MI VAN?!! Abszolút semmi közük hozzá, és semmi joguk eldönteni, hogy munkaképes leszel-e vagy sem. Teljesen ledöbbentem, hogy ezt hozták fel indoknak a szabadság elutasítására. Teljességgel abszurd. Most akkor szerintük mond le egy egész hetet Tenerifén?
- képedt el valaki, míg egy másik hozzászóló azt javasolta, hogy keresse fel a HR-t az ügyben.
Olyan is akadt, aki egészen merész javaslatot tett:
Vagy csak hazudj, és mondd, hogy egy korábbi járatra vagy foglalva. Az ilyen emberek nem érdemlik meg az igazságot
- biztatta.






