
Megkeseríti az életét: Varga Viktor szomszédja bajt hozhat Istenes Bencére
A különc énekesre rájár a rúd, legalábbis ha az otthonáról van szó, ugyanis ha épp nem a természet ereje súlyt le rá, akkor az emberi tényező okoz gondot neki. Varga Viktort most a szomszédja készíti ki, annyira, hogy már azt is elképzelte, hogy bevisz neki néhány jól irányzott jobb egyenest.
Varga Viktor háza táján mindig akad valami probléma, amit hol a természeti csapások sújtanak, különösen, hogy a Duna árterén építkezik, hol pedig az emberekkel kerül összetűzésbe. Most épp az utóbbiról vallott, ugyanis mint kiderült, az egyik szomszédja, egy idős hölgy keseríti meg az életét, annyira, hogy már a bokszedzésein is rá gondol, amikor a zsákot püföli.

Varga Viktor a Bochkor mai adásában mesélt arról, hogy mi mindennel foglalkozik mostanság, ugyanis az aranymosás mellett építkezik, ami nem mindig egyszerű, a viharok és a Duna áradása is okozott már neki fejfájást. De most viszont egy teljesen más jellegű probléma teszi tönkre a mindennapjait.
„Itt mindig dráma van, ez egy ilyen hely. Egyrészt a természet miatt is mindig van valami hibakód, másrészt a szomszédok sem minden esetben jó fejek. Most nem természeti csapásokon megyek keresztül, hanem emberi csapásokon” – kezdte Viktor az épülő házával kapcsolatban.
Varga Viktor boksz közben is a szomszédjára gondol
Mindemellett az énekes gőzerővel készül a Hell Boxing Kings gálameccsre is, amire augusztus 23-án kerül majd sor. Varga Viktor Istenes Bence ellen küzd majd a ringben, amivel kapcsolatban már több humoros videó is készült, bár mindketten nagyon komolyan veszik a harcot. Az életművész sztár most azonban elárulta, hogy ellenfele helyett az egyik szomszédját képzeli a zsák helyére amikor edz, hogy jobban feltüzelje magát. Ez a nő ugyanis megkeseríti életét.
Nem akarom nagyon felidegesíteni magam így Bence előtt, mert akkor nagyon meg fogom verni. Egyébként is a szomszédomra szoktam gondolni, amikor edzésen vagyok. Szerintem a meccsen is őt fogom odaképzelni. Egy idősebb hölgyről van szó egyébként, de nekem rendkívül jó a vizuális képzelő erőm, szóval bárkit odaképzelek bárhova, ez nagyon sokszor tud javítani a helyzeten
– vallotta be nevetve Bochkor Gábornak.

Varga Viktor és Istenes Bence teljes erővel küzdenek majd
Az énekes üzent is leendő ellenfelének, ami alapján úgy tűnik, nagyon izgalmas meccsre számíthatnak a nézők.
„Nagyon ügyes az biztos, de örülök neki, mert végre kaptam egy olyan ellenfelet, akivel igazán lehet majd bokszolni. Itt lesz igazi verekedés. Már lassan két éve ütik a fejemet, meg mindenemet, úgyhogy most már úgy megmutatnám, hogy hogy verjük agyba-főbe egymást” – magyarázta.
Én úgy láttam, hogy ő eddig a Hell Boxingon nyulakat kapott, de most először farkast fog kapni
– tette még hozzá üzenetként.






