"Azon gondolkodtam, mekkora koporsó kell majd - ezért lefogytam"

Amikor Alison Berry rájött, hogy hamarosan nagymama lesz, leesett neki, hogy itt az ideje lefogynia. Az egykori vacsorafelszolgáló éveket töltött azzal, hogy bármit megengedhetett magának, amit csak megkívánt, és kerülte a testmozgást.

„Három gyerekem volt öt év alatt, és a kettő között nem fogytam le a szülés utáni kilókat. Egyszerűen elégedett voltam, és éltem tovább az életemet” – emlékszik vissza Alison. „Volt családom és minden jól ment, de anyám és apám azt mondták, hogy le kellene fogynom egy kicsit. Igazuk volt, és én megpróbálkoztam. Kipróbálkoztam turmixokkal, tablettákkal, kórházi diétákkal, turbódiétákkal, mindennel. Működtek, de aztán feladtam, vagy meguntam, aztán visszahíztam.”

Mire nyugdíjba ment a most 66 éves Alison, már 140 kilót nyomott.

„Igazi adrenalinfüggő vagyok, és imádom a körhintákat, de emlékszem, hogy egy vidámparkban le kellett szállnom az egyikről, mert nem tudták leengedni a biztonsági rudat. A családom pedig úgy tervezett, hogy leülhessek és pihenhessek. De már nem volt hová leülnöm..."

Alison számára különösen nyomasztó emlék egy barátja születésnapi bulija volt, ahol egy kis tányér ételt választott, miután meghallotta egy idegen megjegyzését, miszerint megelőzte őt a büfében, mielőtt mindent „felporszívózott volna”. Abban a pillanatban Alison azt hitte, hogy a fogyás elérhetetlen számára, de utólag rájött, hogy egyszerűen nem tett elég erőfeszítést.

„Régebben kólát és csokit ettem reggelire, és egész nap csipegettem a munkahelyemen” – mondja. „Az egyetlen testmozgás, amit végeztem, az a mosdóba vagy a hűtőhöz való séta volt. Alig vártam, hogy nagymama lehessek, de amikor a menyemnek vissza kellett volna mennie dolgozni Joseph születése után, és megkérdezte, hogy vigyáznék-e rá hetente néhány napra, már csak ez volt a vágyam. El akartam vinni a parkba, úszni, lefeküdni játszani vele, de aztán rájöttem, hogy egyiket sem tudom megtenni, mert még a lábkörmöm levágásához sem tudok lehajolni.”

Alison komoly egészségügyi problémákkal is küzdött. Divertikulitisz diagnózisát kapta, ami egy bélrendszeri betegség, ami hasi fájdalmat, hasmenést és székrekedést okoz.

„Olyan volt, mint egy fogyatékosság” – mondja. „Naponta negyvenszer kellett mosdóba mennem, és egy reggel kórházban kötöttem ki. A veséim leálltak, és az orvosok a kórházban azt mondták, szerencsés vagyok, hogy akkor jöttem be, mert különben már nem lennék itt. Három hetet töltöttem kórházban, és amikor hazamehettem, csak ültem, sajnáltam magam, és arra gondoltam, hogy meg fogok halni, túlsúlyos és boldogtalan leszek. Éjszakánként sírva feküdtem az ágyban, és azon gondolkodtam, mekkora lesz a koporsóm, és ki fogja vinni.”

Jelentkezett egy fogyókúra programba és hamarabb szállt le a buszról, hogy hazáig sétálhasson. Az első héten már 2,5 kilót fogyott. Mostanra már 69 kilóval könnyebb.

„Nem volt könnyű lefogyni, de megérte. És nagyon elszánt voltam” – meséli Alison. „Régebben féltem elmenni a boltba, hátha kinevetnek, de most emelt fővel, széles mosollyal az arcomon sétálok. Sokkal egészségesebb is vagyok, és jól kezelem az állapotomat, tudom, mit egyek és mit ne. Tudok gondoskodni az unokáimról, ami nagyon boldoggá tesz, és csodálatosan érzem magam.”