RETRO RÁDIÓ

„Csodaként született, most mégis elveszíthetem” – kétségbeesetten küzd kisfia életéért a rákbeteg anyuka

Létrehozva2025. 07. 17. 15:00

Szörnyű dolgokon megy keresztül az anya.

Nikki Seymour, egy 46 éves brit édesanya húsz évet küzdött azért, hogy végre anya lehessen. A sors azonban különös fordulatot tartogatott számára: épp akkor vált anyává, amikor mellrákkal küzdött, és élete legnehezebb csatáját vívta.

anya
Az anya először nem hitte el a diagnózist Fotó: Shutterstock

Kemoterápia és dupla masztektómia után már a feladás gondolata is megfordult benne, ám találkozott egy nővel, Laquieshával, aki felajánlotta, hogy béranyaként kihordja a gyermekét, ha Nikki folytatja a kezelést. Az embriót 2021. december 21-én ültették be – pont egy évvel azután, hogy az anyuka megtudta: rákos.

A csoda megtörtént, és megszületett a kis Kit. Ám az öröm hamar rémálommá vált: a kisfiúnál 2 éves korában 4-es stádiumú, magas kockázatú neuroblasztómát diagnosztizáltak. Az agresszív daganat már az egész testében szétterjedt. Kit most ugyanúgy kemoterápián esik át, mint annak idején az édesanyja. Nikki szerint az orvosok közölték vele, hogy fia esélyei 50-50%-osak: ugyanekkora az esélye annak is, hogy a kemoterápia miatt hal meg.

Nikki elképesztően bátor módon osztotta meg történetét, hogy felhívja a figyelmet a korai tünetekre, amelyeket az orvosok több mint 30 alkalommal figyelmen kívül hagytak. Kit már féléves korától kezdve súlyos székrekedéstől, hasfájástól, étvágytalanságtól, légszomjtól és kék-zöld foltoktól szenvedett. Az orvosok mindezt egyszerű emésztési problémának hitték, és csak külön kérésre végeztek röntgent, amely után Kitet azonnal kórházba szállították. Itt derült ki a szörnyű igazság: a daganat már a hasában, csontjaiban, veséjében és a koponyáján is jelen volt - írja a Mirror.

Nikki jelenleg is napi szinten a birmingham-i kórházban van kisfiával, miközben saját rákkezelését is folytatja. Kislánya, Rue első születésnapján sem tudott vele lenni, mivel Kit mellett virrasztott. A család anyagi nehézségekkel is küzd: egy GoFundMe-oldalon már közel 20 ezer font (közel 7 millió forint) gyűlt össze számukra, de Nikki lehet, hogy kénytelen lesz eladni az otthonát is. Azt üzeni minden szülőnek:

Követeljétek a vizsgálatokat! Ne hagyjátok magatokat!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.