
2000 forint miatt elfajult egy magyar turista olaszországi nyaralása
Örökre emlékezetes marad egy magyar turista számára az idei nyaralás. Pitinek induló vitába keveredett külföldön egy parkolóőrrel, az eset masszív zsarolásig fajult.
Parkolóőr tartott rettegésben egy magyar turistát Szicília második legnagyobb városában, Cataniában. A magyar bérelt autóval érkezett a városba és a legnehezebb feladatot, ami külföldieknek akár egy nyár alatt sem sikerül, hamar teljesítette is; találta szabad parkolóhelyet a mindig zsúfolt Cristoforo Colombo utca környékén. Az utca a forgalmas kikötőhöz közel fut, ahonnan teherhajók illetve szállodahajók indulnak.

A magyar leparkolt egy olyan helyre, ahol nem kell fizetni, ez volt aznap a második bravúrja, mert ilyen hely elvétve akad a kikötő vonalát követő egyirányú utcán. Amikor kocsiját bezárta és a történelmi belváros felé vette volna az irányt, előlépett a kapualjból egy parkolóőr, aki 5 eurót követelt tőle azért, mert szabálytalannak találta, ahogyan a kocsija áll. Olaszul, pontosabban az olasz déli dialektusában magyarázott, közben fenyegetőleg egyre közelebb lépett a magyarhoz. De nem jutott vele semmire, a magyar nem értette, mit akar.
Így zsarolta meg a parkolóőr a magyar turistát
A parkolóőr azt gondolhatta, a nyelv nem lehet akadály, így ordítva ismételte meg elmondott szavait. Gyakorlatilag az olaszt fordította olaszra, nyilván ennek semmi értelme nem volt, hiszen a magyar már az előbb sem értett ezen a nyelven.
Ekkor jött az angol. Vagy valami hasonló. Magyarul nagyjából így hangzottak az ezután következők:
„Ha no many, széttörni, szétb..ni a kocsi.
De a magyar továbbra is értetlennek tűnt. Semmi baj, gondolhatta a parkolóőr, aki a nem egészen 2000 forintnyi euróért tovább küzdött.

Körbebokszolta az autót
Meglazította ingét, a kocsihoz lépett, enyhén rogyasztott térdekkel felvette a boksz alapállását és eljátszotta, mi fog történni. Először az ablakokra mért dinamikusan indított, ám a végén visszafogott ütéseket, jelezve, az üveget kénytelen lesz betörni. Utána a kocsit körbejárva árnyékbokszolt, szélvédő, motorháztető, ajtó következett, aztán a turistának mutatta meg, mi lesz a történet vége: Zs-kategóriás akciófilm jelenetek peregtek, a "cataniai puha Bruce Lee" ütéseket, rúgásokat imitált, legalábbis suta mozdulatait annak szánhatta.
Már néhány perce folyt a show, amit időnként ordítozás szakított félbe, amikor észrevette, hogy közönsége is támadt, két járőr személyében. Ők rögtön felismerték a városszerte garázdálkodó ál-parkolóőrt, aki mutatványa végére annyira kifáradt, hogy már menekülni sem akart.
A rendőrök először az őrsre mentek vele, ahol zsarolásért letartóztatták, majd jött lakásán a házkutatás, ahol egy SIM-kártya nélküli, nagyon értékes mobilt találtak, amit korábban egy parkoló autóból loptak el. A magyarok pedig, a feljelentés után, végre elindulhattak az óváros felé.






