5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

"Egyéjszakás kalandnak indult, most 11 gyerekünk van"

Alexa
Szerző
Alexa
Létrehozva2025. 06. 03. 12:30

A pár a kaland után két nappal már egy fedél alatt lakott.

Az egyéjszakás kalandok általában, nevükből is adódóan egyetlenegy éjszakára szólnak, ami után a férfi és a nő útjai különválnak. A mai világban azonban már semmin sem szabad meglepődni, ez a pár pedig még rá is cáfolt a sztereotípiára, ugyanis mindössze két nappal a romantikus, de eredetileg alkalminak szánt együttlét után össze is költözött, azóta pedig 11 gyermek boldog szülei!

egyéjszakás
Egyéjszakás kalandnak indult, életre szóló szerelem lett belőle Fotó: Forrás: Pexels (illusztráció)

Alicia és Josh Dougherty New York-i családja hatalmas követőtáborral rendelkezik a közösségi médiában: a Tiktokon például 7,5 millióan kíváncsaik a mindennapjaikra. Rajongóik nyomon követhetik a 13 fős család picit kaotikus zajló életét. A párnak négy biológiai gyermeke van, Zoey, Dash, Bodhi és Harlee, a többi gyermeküket pedig örökbe fogadták.

Aliciaék kendőzetlen őszinteséggel beszélnek a közösségi médiában gyakorlatilag mindenről. Olyan dolgokról is, mint hogy mennyit fogyaszt egy ekkora család. A népes família reggelije például úgy néz ki, mint egy svédasztalos büfé reggeli kínálata, ami Doughertyéknek teljesen hétköznapi látvány. A szülők elárulták, hogy egyetlen nagybevásárlás több, mint ezer dollárba kerül, és ebből egy hétre való elemózsiát szereznek "csak" be - írja a New York Post.

Alicia reggelente 11 szendvicset készít, emellett uzsonnás zacskókat is összeállít a gyerekeknek mindenféle harapnivalóval. A követőtábora nem tud betelni a nagycsalád mindennapjaival, sokakat lenyűgöz a pár rátermettsége.

Nagyszerű édesanya vagy

- küldik elismerésüket többen. Sokakban azért olyan kérdések is felmerülnek, hogy mekkora hűtővel rendelkezik a család, hiszen ennyi étel tárolása rengeteg helyigénnyel jár.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.